Nagy Viktor felkérte Kocsis Gábor színművészt, hogy tartsa meg méltató beszédét. Kocsis Gábor „Uram, nem vagyok méltó" című laudációjában elmondta, hogy Cserhalmi György már életében legenda lett: az egyik legnépszerűbb, legnevesebb művész, a haza nagy büszkesége, a fiatal színészek példaképe. „– Manapság – sokak szomorúságára – visszafogottabban él. Nem vonult vissza, csak ahelyett, hogy leesne a lóról, elmondja, hogyan ne essünk le. Azt tanítja, hogy a szeretet a legnagyobb erő a Földön, és a tudás hatalmasabb a félelemnél. A hatalom mindig tehetetlen lesz azokkal szemben, akiknek fejükben a tudás, szívükben a szeretet." A fiatal színész hangsúlyozta, hogy Cserhalmi György „művészetével nem tanítani, hanem felszabadítani akar. Megjegyezte: erkölcsi tartás nélkül nincs művész és feltétlen tisztelt jár a nőknek. Gyökereinket el kell ismernünk, ez adja a jövőt. A tudás és szeretet hatalma a fő." A laudációt pedig így zárta: Cserhalmi György jelszava: Éljen a fiatalság! A fiatalság jelszava pedig: Éljen Cserhalmi György!
Ezután Cserhalmi György a Nemzet Színésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színész, érdemes művész, megtartotta „Állj, ki vagy!" címmel székfoglaló előadását, amelyben beszélt a személyes pályájáról és közéleti kérdésekről is. Idézte Shakespeare Hamletjének nyitányát: ha az ember már leszámolt minden illúzióval, a kérdés inkább így hangzik: ki voltál? Szubjektív színháztörténeti áttekintésében a szakmai fénykorral kezdte, azzal, hogy a fénykor valóban világított. Az új nemzedéknek, amelyhez ő is tartozott Szolnok és Kaposvár volt a bölcsője. Babarcziék, Székely-Zsámbékiék szerepére utalt. Meghatározó színháztörténeti mozzanatként emlékezett a kaposvári és a szolnoki színház műhelyeiben folyó munkára, és a Katona József Színház alapítására. „1985 után megint készületlenül készültünk történelmet csinálni, pedig az értelmiségnek lett volna ideje átgondolni, mit is szeretne a rendszerváltással." Korábbi mesterére így emlékezett: Székely Gáborral egyszerre lett súlya, hitele a színháznak, és jelentek meg a társművészetek a színpadon. A színművész arról is mesélt, hogy gyorsan és könnyen lett szabad, nem volt benne semmi nosztalgia a korábbi korszakai iránt. „Szép lassan beleriszáltam magam valami sznobéria közelébe, sejtettem, hogy én nem tartozom az elithez, mégis jó volt a közelükben lenni. Székely Gábor hámozta le ezt rólam, ekkor kezdte felülírni bennem a szépelgést az igazságot vagy amit annak gondoltam." A Színház- és Filmművészeti Egyetemről úgy fogalmazott: „Az oktatás okos volt, érzékeny, európai." Cserhalmi György szerint olyan országban jó élni, ahol a politika nem téveszti össze magát a tízparancsolattal, ahol hihetünk magunkban és ahol hisznek nekünk.
Beszélt a személyes életélményeiről is, a nagyanyja halálának drámájáról. „Nagyi halála után felnőtt lettem, a feleségem halála után pedig öreg. És rájöttem: nincs az a színház, ami annyira érdekelne, mint az élet. Én az a színész vagyok, akit a szerepei egyre magányosabbá tettek, így felmerül a kérdés: megérte-e?"
Az akadémikus szerint 1972 végén Latinovits Zoltánnal sörözgetve még úgy tűnt: megéri színésznek lenni, a színészek minősége magas volt, a művészek életműveket építettek. 1982-ben a színházisten jókedvű volt, azóta azonban szinte mindenki elment, akikre jólesett felnézni, akik nélkül elképzelhetetlennek tartotta, hogy feljön a nap. „Öregkor az, amikor a lelkünket nyugdíjba küldjük." Abba fogunk belehalni, hogy ide születtünk, jegyezte meg, és József Attilát idézte: „S mégis, magyarnak számkivetve, / lelkem sikoltva megriad – / édes Hazám, fogadj szivedbe, / hadd legyek hűséges fiad!" Végül előadását a címre visszautalva így zárta: „te állj, s felelj, ki vagy?"
Nagy Viktor megköszönte a szubjektív színháztörténetet, önmagába néző, elemző előadást, amely sokat elárult róla. Majd folytatta, „fenntartom a véleményemet, hogy vitába szállnék némely állítással." Az előadás azonban vitára hívó volt és megköszönte, hogy felvetette e gondolatokat, hiszen komoly személyiség élettapasztalata áll mögötte. Kiss János, az MMA alelnöke az elnökség és a saját nevében szívből gratulált, „büszke és boldog vagyok, hogy elfoglaltad a helyed, és ott leszel a tagozatban". „A jövő és a hitünk, e kettőért rengeteget vitázunk, harcoltunk, és a művésztársakkal együtt lázadtunk az 1970-es években." Most pedig fontos, hogy a haza érdekében építsék az akadémiát.

színművész
Budapest, 1948. február 17.
Az MMA levelező tagja (2012)
Színházművészeti Tagozat
Díjak: Balázs Béla-díj (1982), Érdemes művész (1986), Kossuth-díj (1990), Magyar Művészetért díj (1999), Európai Életmű-díj (2003), Prima díj (2005), Páger Antal-színészdíj (2013), Gábor Miklós-díj (2014), A Nemzet Színésze (2014), Tolnay Klári-díj (2019), Budapestért díj (2019)