Dante Poklában Csukrán Mihály biztos, hogy a mértéktelenek körébe kerülne, kivéve persze, ha az isteni gondviselés örök bölcsessége azonnal a Menny valamelyik felhőkörébe nem hajítaná rögtön, amikor kikopik majd erről az árnyékvilágról. Misi fiatalemberként mértéktelen volt az ivásban és a kocsmai verekedésben, hogy utána ne találjon mértéket a vezeklésben sem, két magatehetetlen szülőt ápolva másfél évtizedig. Majd amikor „kitelt" ez a gyötrelmes szolgálat, mértéktelensége újabb tárgyat keresett, és talált is a sportban meg az extrém teljesítmények hajszolásában. Még apja halálos ágyánál megfogadta, hogy lefut félmillió kilométert, és „röpke" 36 év alatt meg is tette. Közben, mint egy mitológiai hős, a statisztikák által reménytelennek bélyegzett gyerekeket emel ki és lódít fel az élet ösvényére töretlen lelkesedéssel. S mindezt havi 53 ezer forint rokkantnyugdíjból, ténylegesen a saját szájától elvéve a falatot. Ő „A rákok királya", az első film főszereplője, mivel mostanában már csak hátrafelé ugrókötelezve futja a maratont. Gyönyörű, lírai film, hibátlan ritmussal, hol elbeszélve a realitást, hol pedig elképedve annak lehetetlenségén, ennek a valóságnak finom iróniáját nyújtva Dresch Mihály pontos és „filmérzékeny" keserédes zenéjére. Zsigmond a film utolsó, megfordított kockáival nem hagy kétséget ebben a kis világban: a rákjárás az egyetlen releváns irány.
A második film a tolószékes csíkfalui csángó fiúról, Lőrinc Celesztinről szól, aki gyerekkorában egy szerencsétlen baleset, egy cseresznyefáról leesés alkalmával eltörte a gerincét. De nem azon gondolkodott el, hogy miért kapta Istentől a nehéz sorsot, hanem, hogy mi dolga lehet, hogy életben maradt. Ezért úgy érezte, meg kell szolgálnia a tisztességért: ma ő működteti a 36 országban a 35-40 ezer ember által hallgatott Csángó Rádiót; ő „A háló királya" főszereplője. Ez a film is erőteljes és felemelő alkotás, a legerősebb lírai pontokon azonban kicsit sietősre vált, például szégyenlősen nem hagyja a nézőnek, hogy akár hosszú percekig is együtt révüljön Celesztinnel a Szeret folyó végtelen habjaiba, no, de hát rohanó világot élünk, már az is megtiszteltetés a néző részéről, ha két ilyen 52 perces dokumentumfilmet végigül. Talán ezért nem került vetítésre a trilógia harmadik része, „A láp királya", melynek főszereplője méltó tagja az előbbi klubnak, a nagyecsedi Szántó Sándor ugyanis vakon tanítja hosszú évtizedek óta az ifjúságot néptáncolni.
Nem kis feladat megtalálni egy ilyen érdekes és felemelő embert sem, de Zsigmond Dezsőéknek hármat is sikerült prezentálni. A kulisszatitok pedig a jó stábban van, Balogh Géza, a rendező legtöbb filmjének forgatókönyvírója, Szederkényi Miklós producer, és Koncz Gabriella vágó, szerkesztő hozták a témákat. Élővé azonban mégis Zsigmond Dezső varázsolta az anyagot, akinek munkamódszere, hogy napokig, hetekig beszélget riportalanyaival, addig, amíg meg nem találja velük az egyensúlyt, el nem olvad minden távolság. Azután pedig szituációs helyzetbe viszi őket, mert ez az alkotói módszer áll közelebb egyéniségéhez. Mindvégig a játékfilm és a dokumentumfilm határmezsgyéjén egyensúlyozva – saját bevallása szerint – nem riportot készít, hanem vallomásokat próbál rögzíteni. Nos, nem először persze, a Háromkirályok filmetűdjeivel sikeresen tette ezt.

Háromkirályok (Zsigmond Dezső dokumentumfilm-sorozata)
  A rákok királya (52 perc)
  A háló királya (52 perc)
  A láp királya (52 perc)

Zsigmond Dezső Balázs Béla- és Magyar Művészetért-díjas filmrendező magyar–népművelés szakon végzett a szombathelyi Tanárképző Főiskolán 1981-ben, majd újságíró iskolán 1983-ban. Első dokumentumfilmjét a Balázs Béla Stúdióban készítette. Filmjeiben a valóság és a fikció keverésének határait kutatja. Leginkább a vidéki életről és a határon túli magyarok világáról forgat. Kétszáz fölött jár filmjeinek száma, és számtalan díjat nyert el, köztük kétszer is megkapta a Közép-Európa legjobb dokumentumfilmje díjat a Csigavár, illetve az Aranykalyiba című alkotásáért. A Magyar Művészeti Akadémia tagja.