Fotó: Molnár József (Napur)
Nemzeti Atlétikai Központ: a sportok királynőjének koronája
Kilenc napig az egész világ csodálhatta a Ferencz Marcel tervei alapján készült sportlétesítményt
Egymilliárd ember tekintete szegeződött világszerte a televíziók képernyőire, és azon keresztül Budapestre. Az Atlétikai Világbajnokság a harmadik legnagyobb sportrendezvénynek számít, aminek megfelelően hatalmas az érdeklődés iránta. Ami pedig otthont adott ennek a gigantikus eseménynek, nem más, mint egy magyar akadémikus, Ferencz Marcel által tervezett komplexum, a Nemzeti Atlétikai Sportközpont. A tervezésről, a kivitelezésről, a visszajelzésekről és az építmény jövőbeni hasznosításáról beszélgettünk az alkotóval.
Egymilliárd ember tekintete szegeződött világszerte a televíziók képernyőire, és azon keresztül Budapestre. Az Atlétikai Világbajnokság a harmadik legnagyobb sportrendezvénynek számít, aminek megfelelően hatalmas az érdeklődés iránta. Ami pedig otthont adott ennek a gigantikus eseménynek, nem más, mint egy magyar akadémikus, Ferencz Marcel által tervezett komplexum, a Nemzeti Atlétikai Sportközpont. A tervezésről, a kivitelezésről, a visszajelzésekről és az építmény jövőbeni hasznosításáról beszélgettünk az alkotóval.
Az interjú készítése időpontjában még javában zajlik az atlétikai világbajnokság. Milyen érzés látni az alkotónak a saját művét úgy, hogy már aktívan használatba is lett véve, tízezrek veszik birtokba napról napra, sőt, az egész világ a Nemzeti Atlétikai Központra szegezi tekintetét, hisz a televíziók képernyői előtt milliók csodálhatják meg az új stadiont.
Nehéz szavakba önteni, hogy ilyenkor mit él át az alkotó. Talán a sport irányából közelítenék. Az ember általában csak sejtheti, hogy mit érezhetnek az élsportolók egy-egy csúcsteljesítmény elérésekor, amikor láthatóan elérzékenyülnek. Most én is valahogy így vagyok ezzel. Valamikor régen magam is kitűztem egy nagyon nehezen elérhető, távlati célt: valami maradandót alkotni, ami sokaknak, akár az egész országnak örömet szerez. Látva, hogy ez végre megtörtént, létrejött, nem csak egy kiapadhatatlannak tűnő örömforrás és boldogság érzését adja számomra, hanem egyszerre végtelen nyugalommal is tölt el, és egy belső csöndet eredményez.
Teltház az Atlétikai Világbajnokságon (Fotó: Bakonyi Péter, MMA)
Ritkán tapasztalhatja az építész azt, hogy ilyen gyorsan és egyértelműen sikeressé válik az alkotása. Az Ön legfrissebb műve szinte azonnal az átadás után már vizsgázott is, és az eredmény ‒úgy tűnik‒ nem sok kívánni valót hagy maga után. A közönség, a szurkolók, a sportolók és a szervezők is egybehangzóan és lelkesen dicsérik a létesítményt. Sok mindennek és mindenkinek kell megfelelnie egy ilyen épületnek. Mi a titka a ‒történetesen‒ politikán is felülemelkedő sikernek?
Egy közel húszéves tervezési folyamat előz meg egy ilyen léptékű munkát. Szakmailag fel kellett rá készülni, a sportot is jól meg kellett ismerni, de meg kellett érteni a nagy városépítészeti összefüggéseket, illetve érezni kellett a társadalmi erők mozgását is ahhoz, hogy minden elvárásnak meg tudjon felelni az épület. Azaz, ez már nem is csak egy épület, hanem egy létesítmény! Önálló entitás, mint egy város a városban. A Duna Aréna tervezésekor tapasztalhattam meg először, hogy milyen összetett is egy ilyen feladat, amit a Néprajzi Múzeum követett, ami szintén hatalmas kihívásokkal szembesített. Ezek szolgáltak már annyi tapasztalattal számomra, hogy két nagyon egyszerű talapzatra tudtam helyezni a hangsúlyt, ami alapján talán borítékolhatóvá vált a siker. Az egyik ilyen alapvetés volt, hogy az épületnek kell, hogy legyen egy története. Egy olyan gondolatnak kell lenni mögötte, ami az épület megszületésétől kezdve a fő funkcióját követő utóélete során is meghatározó és mindenki számára érthető. Ez mindvégig irányt mutat. Kicsit olyan, mint a karmester a zenekar esetében. Itt nem egy személyre célzok, hanem a gondolatra, ami végig vezeti és kíséri az alkotás folyamatát. Ez a gondolat az lett, hogy ezzel az épülettel adóznunk kell a sportok királynőjének, az atlétikának, ami ősidők óta meg tudja mutatni a sportolók versengése révén a legjobbakat, a legtökéletesebbeket. Ebből a gondolatból kiindulva fogalmazódott meg bennem az Antik szerkesztés szabályain alapuló kristály-szerkezetű korona víziója, és így testesült meg a stadion, mint a Sportok Királynőjének Koronája. A királyi ékszer szimbolikáját egészíti ki a jogar szerkezetű híd, ami összeköti Ferencvárost Észak-Csepellel. A másik nagyon fontos alapvetés a tervezéskor az épület későbbi továbbhasznosításának, alternatív működésének gondolata és lehetőségének megteremtése a „nyitott aréna" képe volt, így a funkcióváltáson áteső létesítmény a profi sportolók mellett a civil lakosság számára is hasznossá válhat majd a világversenyt követően.
A Ferencvárost Észak-Csepellel összekötő híd (Fotó: Napur)
Általában, amikor az ember látja egy épület háromdimenziós, számítógépes grafikai terveit, majd a megvalósult realitást, némi csalódás tölti el, mert az előzetes ábrázolásokon sokkal szebbnek tűnik minden, mint végül a valóságban. Most először életemben azonban azt éreztem, hogy szinte nincs különbség. Mintha besétáltam volna egy 3D-s tervrajzba, annyira steril, rendezett, szabályos és szép lett az egész épület és környezete. Minek köszönhető ez?
Az egyszerűségnek. Az egyszerűségben benne marad a nem mindennapi térméretekben rejlő titok, melyet minden szemlélő maga egészít ki képzeletével. Egyfajta emberfeletti támaszt biztosít képzeletvilágunk felé az átható, a stadiont meghatározó kristályszerkezet. A tervezéskor egy szűrőn át kell a belső világunkra tekintenünk. Nem szabad túl részletesnek, bőbeszédűnek lenni a design-elképzeléseknek. Erre szeretném felhívni a figyelmet, és nem bánnám, ha ezt mások is követnék. Csak a nagy összefüggéseket érdemes mindig szem előtt tartani, és azokat megőrizni a tervek kidolgozásának folyamatában. Nem szabad túltervezni, mert a túltervezés adja általában azokat a bizonytalanságokat, amik a különbséget jelentik a tervezet és a megvalósult végeredmény között. Kimondhatom, hogy ebben az épületben már nagyjából ötven százalékkal kevesebb dizájnelem van, mint amennyit a pályám kezdetén beletettem volna.
Az aréna éjszakai kivilágításban (Fotó: Hlinka Zsolt, Napur)
Korábbi munkái során már említette, hogy a funkcionalitáson túlmutatóan szeret az épületei lélektanára is hangsúlyt fektetni. Ez tehát része az építészeti hitvallásának, filozófiájának?
Születésem óta dolgozik bennem az igény, hogy megpróbáljam megfogalmazni a választ arra a minden emberben megszülető kérdésre, hogy miért születtünk meg emberként, és mi is a dolgunk ezen a Földön. Ezeken elmélkedve az ember célokat fogalmaz meg magában. Minden embernek a belső Olümposzát kell megmásznia. Kis koromtól a lehető legmagasabbra akartam törni, a szó nemes értelmében, és valami olyasmit felmutatni, ami a Teremtőnek a megelégedésére szolgál. Mindig izgatott a párbeszéd az alkotó ember és a szellemvilág között. Annak ellenére, hogy ezekre a belső hangokra mindig odafigyeltem, nagyon hosszú és rögös út vezetett oda, hogy a konkrét céljaimat megfogalmazzam, majd meg is valósítsam. A pályám első húsz éve kudarcokkal teli volt. Annak idején Plesz Antal, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja folyamatosan türelemre intett. Azt javasolta, hogy ne adjam fel, folytassam ezt a belső párbeszédet, mert ez a legnemesebb út felé fog majd engem vezetni. Azt mondta, hogy „az épületeiden keresztül válsz majd emberré, és amikor emberré váltál, akkor fogsz majd tudni igazán értéket teremteni". Köszönettel tartozom édesapámnak, Ferencz Istvánnak, aki születésem óta a legnagyobb példa.
Konkrét vágyak teljesültek a Duna Aréna, a Néprajzi Múzeum és a Nemzeti Atlétikai Központ megtervezésével, vagy csak adódtak a lehetőségek?
Tapasztalatom szerint minden ember úgy működik, hogy a gondolatvilága vetül ki a tapasztalati létébe. Nagyon sok alkotó ember éli meg, hogy amilyen a gondolkodása, úgy alakul az élete is. Elődök nélkül képtelenség lenne ekkora épületeket megtervezni. Szeretnék a szerénység hangján szólni, és a generációs tudásátadásra emlékeztetni. Ezeknek a folyamatoknak épp úgy részesei a már fent említett személyek, mint az ő elődeik, Ybl Miklósék, valamint az őket megelőző Pollack Mihályék, és az ő tudásuk, amit az utódok tovább hordoznak magukkal, magukban. Éppen ezért mindig nagy tisztelettel és szeretettel emlékezem meg a nagy építészekről Lechnertől Pollackon keresztül, Schickedanzon át Steidlig, vagy épp Hauszmann Alajosról, Kós Károlyról, és természetesen Makovecz Imréről is. Az építészetnek a felelőssége kimondhatatlanul nagy, ezért nagyon jól kell tudni bánni a benne rejlő társadalomformáló erő potenciáljával. Azzal, aki át tudja érezni ezt a felelősséget, és ezzel együtt élve gondolja végig, hogy mit is kell tennie az életében, hiszem, hogy szembe jönnek idővel ezek a feladatok. A jól sikerült mű pedig végül leválik alkotójáról, és önálló életet kezd élni ‒ ahogy azt Plesz Antal mindig mondta.
Az Atlétikai Stadion a tervezési fázisban (Fotó: Napur)
Mekkora csapat, szakértői gárda vesz részt a teljes alkotói munkában?
Ezeket a létesítményeket természetesen csapatmunkában készülnek. Csak a saját építészeti irodámban legalább húsz olyan kiváló tervező dolgozott a tervezésen, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez az alkotás. Détári György nélkül például ennek az épületnek a belső működése biztos, hogy másképp alakult volna. Kiemelném Szántó Lászlót, aki a tartószerkezet részletes kidolgozásának tervezője volt, és rendíthetetlen odaadással valósította meg az építészeti víziót, így nélküle sem ez a mű, sem a két korábbi épületünk, a Duna Aréna és a Néprajzi Múzeum sem valósulhatott volna meg. A stadion térlefedéseben, aminél a fő építészeti szempont a minél laposabb diszkosz-geometria elvárása volt, Szántó László bravúrosat alkotott. A feszített kábelszerkezetű térlefedés, és annak bonyolultsága tekintetében Európa első négy stadionja közé sorolható az épület, de világszinten is az első tízben van a sportlétesítmények közt. Összességében nagyjából ötszáz mérnök munkáját kell dicsérnünk és méltatnunk a teljes projektre vonatkoztatva. Az építési folyamatot egy körülbelül százfős mérnökcsapat koordinálta. A kivitelező, a ZÁÉV és Magyar Építők konzorciuma pedig megdöbbentő minőségű és mennyiségű munkát tett hozzá a megvalósításhoz három év alatt, a maga kétezer fős személyzetével és rendkívül felkészült vezetői gárdájával Schriffert Péter irányításával. Dicséret illeti a Magyar Atlétikai Szövetség kiváló munkáját, akik végig kísérték a teljes folyamatot, amire nagy szükség is volt a sikeresség és a hibátlan működés szavatolása szempontjából. Gyulai Miklós és Gyulai Márton odaadó sportszakmai munkája elengedhetetlen volt a sikerhez. Az utolsó évben a rendezvény Szervező Bizottsága mindent elkövetett a létesítmény felkészítésében azért, hogy a világbajnokságra tökéletes állapotba kerüljön. A Világbajnokság Szervezését és Lebonyolítását Irányító Testület elnöke, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, Dr. Schmidt Ádám volt megbízva a kormányzat részéről a nagy esemény megszervezésével és lebonyolításával, aki végig rendkívüli munkát végezve, nemzetközi elismerést is kivívva vitte sikerre az eseményt, együttműködve a szintén kiemelkedő munkát végző Németh Balázzsal, a Budapesti Atlétikai Világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával, aki irányítója volt az esemény előkészítésének és levezénylésének. Fürjes Balázsnak, a 2023. évi Atlétikai Világbajnokság Szervezését és Lebonyolítását Irányító Testület társelnökének is köszönet jár, aki minden stratégiai alapelemmel kapcsolatos döntésben annak irányítójaként vett részt, a tervezés alatt és a rendezés jogát kivívó sikeres pályázati időszakban egyaránt.
Duna Aréna, Néprajzi Múzeum, Atlétikai Sportközpont (Fotók: Napur)
A három csodálatos épület közül melyik nevezhető a szíve csücskének? Vagy ez olyan, mint amikor a szülőt a kedvenc gyerekéről faggatják?
A szívem csücske a Néprajzi Múzeum, aminek több oka is van, de azért valóban nehéz komoly különbséget tenni, vagy sorrendet állítani érzelmileg köztük. Mindegyik egy-egy olyan épület, aminek más és más szerepe van. A két Duna-parti sportlétesítmény olyan, mintha két sportkulturális kapuja lenne a fővárosnak Északon és Délen. Harminc év kenuzásnak köszönhetően a vízhez és a sporthoz szorosan kötődő ember vagyok, így külön boldoggá tesz a két épület Dunával való kapcsolata. A múzeum pedig egy olyan kulturális központ, ami azt hivatott szolgálni, az én meglátásom szerint, hogy minden látogatója jobbá váljon tőle, az emberek énjének a jobbik oldala erősödjön általa. Ehhez az építészet igenis hozzájárulhat. A zenéhez hasonlóan a kimondhatatlant tűzi ki célul, és azt adja ajándékba az embereknek.Tekintsünk kicsit a jövőbe! Mi lesz a sorsa a Nemzeti Atlétikai Központnak a világbajnokság után?
Az épület át fog alakulni. A felső lelátó, ami egy bérelt, ideiglenes szerkezet húszezer székkel, teljesen el lesz távolítva az esemény végén. Az így felszabaduló helyen kerül kialakításra az épület utóéletét meghatározó városi sportgyűrű kéthektáros területtel, rengeteg sportelemmel, ami a továbbiakban a nagyközönséget fogja szolgálni. Megmarad természetesen az alsó, tizenötezer fős lelátó, ami továbbra is a professzionális sportélet része lesz. Ez a városi sportgyűrű a tömegsport számára kialakított térként jön tehát létre. Csodálatos panorámája lesz, körül veszi egy tízhektáros sportpark, ahova bárki kijöhet sportolni, rekreálódni, pihenni, vagy akár a diákok, a környező egyetemvárosi területekről tanulni, vagy egyszerűen feltöltődni. Különböző erőfejlesztő elemek lesznek elhelyezve, de lehet itt futni, görkorcsolyázni is. Büfé, kávézó áll majd a látogatók rendelkezésére. Lehet a helyszínen rendezvényeket, esküvőket is rendezni. Éjjel-nappal nyitva lesz a terület, méghozzá őrzött, biztonságos módon, és mivel a végleges fedés az épületen fent marad, az időjárástól teljesen védett körülmények között lehet majd itt sportolni, kikapcsolódni. Titokban abban bízom, hogy mindezek mellett egy igazi bázisa lesz ez a hazai atlétikai világnak azzal, hogy ebben a világ első nyitott arénájában megvalósulhat a professzionális sportélet és a tömegsport együttélése, folyamatos kapcsolata, kommunikációja egymással.
Tervrajz a stadion jövőbeni továbbhasznosításáról (Grafika: Napur)
Végül még egy jövőbetekintő kérdés: mi a következő terv, álom, épület?
Már folyamatban van! A Gellért-hegy nyugati oldalán, a volt Munkásőrség épületének telkén lebontásra kerülnek a történelmileg is terhelt épületek. A korabeli illusztrációk szerint már Mátyás király idején is állt egy nagyon szép stratégiai építmény ezeken a lankákon. Ez most - új formában - újjászületik. A Mathias Corvinus Collegium, rövid nevén az MCC központi épülete, amely reneszánsz és koragót elemeket ötvöző, aranykorunkat idéző architektúrával fog megjelenni, aminek a terveit most készítettük el. Olyan tudásközpont lesz, ami egyben bentlakásos kollégiumként és oktatási intézményként is üzemel majd, így ezeknek megfelelő tereket alakítunk ki benne. Ezen kívül az MCC vezetőségének irodatereit is, és olyan egyéb közösségi tereket, ahova mindenki betérhet, aki a tehetséggondozó intézet működése, küldetése iránt komolyan érdeklődik. Ehhez fog tartozni egy gyönyörű, nyitott Beatrix-kert a királyné tiszteletére, valamint az épületegyüttes - jelenleg elhanyagolt - környezete is rendezve lesz. Az MCC vezetésével egy olyan központi, varázslatos térré próbáljuk fogalmazni a Gellért-hegynek a nyugati hegyhátát, hogy az méltón ékesítse a várossziluettet, egyensúlyt teremtve a Szabadság-szobor talpazatául szolgáló keleti oldallal.
Bakonyi Péter
