2014. október 8. 17.30
Bp. III., Kecske u. 25.
Bp. III., Kecske u. 25.
Kalász Márton köszöntése
A nyolcvanéves Kalász Márton születésnapi köszöntésére került sor a Kecske utcában, noha a költő váratlan megbetegedés miatt távol volt. Az est kiegészült a Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának bemutatásával.
Az összejövetelen – amelyen megjelent Fekete György elnök is, és Ferencz István építész volt a háznagy – először a magyar pavilon két kurátora, Jakab Csaba és Márton László Attila mutatta be az idei velencei biennále magyar pavilonját. Továbbá Kunkovács László etnofotográfus mesélt a pavilonban szintén megrendezett, Ősépítmények című fotókiállításáról, valamint a pavilon győztes pályaművének, a Szakállszárítónak a fiatal erdélyi alkotói is beszámoltak munkájukról.
Részletes ismertetésében Jakab Csaba elmondta, hogy idén a kaláka és a Kárpát-medencei modell bemutatása volt a cél. A szintén székely építész felhívta a figyelmet arra, hogy a kalákában építés a mai napig eleven hagyomány, egy olyan közösségi tevékenységi forma, amely az élet szerves része, nemcsak munka, hanem közösségi, közösségerősítő élmény is, és kifejezetten a Kárpát-medence sajátossága. Ezért döntöttek úgy, hogy ezzel érdemes bemutatkoznia Magyarországnak a világ legrangosabbnak tekintett építészeti kiállításán. Jakab Csaba arról is beszélt, hogy az építészet, építés szavakban az ép gyök úgy értelmezhető, hogy ne csak egy gazdasági vállalkozásról legyen szó építkezéskor, építéskor, hanem arról is, hogy alakuljanak ki, épüljenek, legyenek épek az autonóm személyiségek és közösségek is. Jabab Csaba hangsúlyozta, hogy az Attila palotájának is nevezett Magyar Házban fontos szempont volt, hogy egy nyugodt, kedves teret hozzanak létre természetes anyagok, például vörösfenyő felhasználásával. Ennek is volt köszönhető, hogy a velencei zsűri több mint egy órát időzött a magyar pavilonban, annyira megfogta a tagokat a kellemes hangulat és a fenyőgyanta illata. Jakab Csaba elmondta, hogy a kiállítást is kalákában hozták létre, a helyszíni kalákázás is természetes része volt a koncepciónak, és jelenleg is az, hiszen az építés a biennále végéig folyik. Az építész beszámolt arról is, hogy a csipeszt választották a kaláka és a közös tevékenység jelképének, így rengeteg csipeszt helyeztek el a kiállítóterekben, amelyekre üzeneteket is fel lehet írni, s nemcsak a látogatóknak lehet üzenni a csipeszekkel, hanem ők is üzenhetnek nekünk, magyaroknak. Jabak Csaba a Kecske utcában is hozott csipeszeket, és arra kérte a vendégeket, hogy írják rá, amit a világnak szeretnének üzenni, mivel rövidesen utazik ki Velencébe, és gondosan elhelyezi ezeket a csipeszeket is.
Szó volt arról is, hogy összesen negyvenhárom pályamű érkezett be, és ebből húsz dokumentációját állították ki a magyar pavilonban. A győztes pályázat egy hatfős erdélyi csapat munkája, a Szakállszárító lett. Ez került a fogadótérbe. Feltétel volt, hogy a győztes csoportnak meg is kell építenie a pályaművét, hiszen ez elengedhetetlen része a koncepciónak, ezzel is a kaláka szellemét éltetik. Az erdélyi fiatalok nagy örömmel beszéltek a közös munkáról és arról, hogy nagy élmény volt számukra fával és a fa megmunkálásához szükséges különféle szerszámokkal dolgozniuk együtt és időnként más nemzetiségű résztvevők közreműködésével.
Kunkovács László diavetítés kíséretében mesélt arról, hogy azok az ősi építmények, amelyeket főként az 1970-80-as években kutatott fel az Alföld távol eső, turistáktól nem háborgatott vidékein, az egyetemes építészeti kultúra legalapvetőbb értékeinek kell tekinteni. Mint fogalmazott, ezek az alig-építmények az építészet kristálytiszta ősformái: kinti kemencék, különféle ólak, kőlábas galambdúcok, kontyos kunyhók, "seggen ülő" (azaz fal nélküli) hodályok, pásztorkunyhók, kukoricagórék és az emberi lelemény egyéb példái. "Csodákat éltem meg" – mondta sok fáradsággal járó, különleges kutatómunkájáról Kunkovács László.
Az est második felében Szakolczay Lajos mondta el köszöntő beszédét Kalász Márton nyolcvanadik születésnapja alkalmából a hirtelen megbetegedett költő távollétében. Szakolczay elmondta, hogy köszöntője a Magyar Napló legutóbbi számában látott napvilágot, de az estre külön szöveggel készült. Többek közt így fogalmazott: "Most barátom arcát kutatom. Tiszta tekintet, bölcs mosoly. A mosoly mindaz, amit megél az ember." Végezetül Szabó András előadóművész a következő műveket vagy műrészleteket olvasta fel Kalász Márton munkásságából: Hajnali szekerek, Borivóknak, a Viola d'amour című ciklusból néhány darab, a Téli bárány című regényből néhány bekezdés, Vándorlás.
Részletes ismertetésében Jakab Csaba elmondta, hogy idén a kaláka és a Kárpát-medencei modell bemutatása volt a cél. A szintén székely építész felhívta a figyelmet arra, hogy a kalákában építés a mai napig eleven hagyomány, egy olyan közösségi tevékenységi forma, amely az élet szerves része, nemcsak munka, hanem közösségi, közösségerősítő élmény is, és kifejezetten a Kárpát-medence sajátossága. Ezért döntöttek úgy, hogy ezzel érdemes bemutatkoznia Magyarországnak a világ legrangosabbnak tekintett építészeti kiállításán. Jakab Csaba arról is beszélt, hogy az építészet, építés szavakban az ép gyök úgy értelmezhető, hogy ne csak egy gazdasági vállalkozásról legyen szó építkezéskor, építéskor, hanem arról is, hogy alakuljanak ki, épüljenek, legyenek épek az autonóm személyiségek és közösségek is. Jabab Csaba hangsúlyozta, hogy az Attila palotájának is nevezett Magyar Házban fontos szempont volt, hogy egy nyugodt, kedves teret hozzanak létre természetes anyagok, például vörösfenyő felhasználásával. Ennek is volt köszönhető, hogy a velencei zsűri több mint egy órát időzött a magyar pavilonban, annyira megfogta a tagokat a kellemes hangulat és a fenyőgyanta illata. Jakab Csaba elmondta, hogy a kiállítást is kalákában hozták létre, a helyszíni kalákázás is természetes része volt a koncepciónak, és jelenleg is az, hiszen az építés a biennále végéig folyik. Az építész beszámolt arról is, hogy a csipeszt választották a kaláka és a közös tevékenység jelképének, így rengeteg csipeszt helyeztek el a kiállítóterekben, amelyekre üzeneteket is fel lehet írni, s nemcsak a látogatóknak lehet üzenni a csipeszekkel, hanem ők is üzenhetnek nekünk, magyaroknak. Jabak Csaba a Kecske utcában is hozott csipeszeket, és arra kérte a vendégeket, hogy írják rá, amit a világnak szeretnének üzenni, mivel rövidesen utazik ki Velencébe, és gondosan elhelyezi ezeket a csipeszeket is.
Szó volt arról is, hogy összesen negyvenhárom pályamű érkezett be, és ebből húsz dokumentációját állították ki a magyar pavilonban. A győztes pályázat egy hatfős erdélyi csapat munkája, a Szakállszárító lett. Ez került a fogadótérbe. Feltétel volt, hogy a győztes csoportnak meg is kell építenie a pályaművét, hiszen ez elengedhetetlen része a koncepciónak, ezzel is a kaláka szellemét éltetik. Az erdélyi fiatalok nagy örömmel beszéltek a közös munkáról és arról, hogy nagy élmény volt számukra fával és a fa megmunkálásához szükséges különféle szerszámokkal dolgozniuk együtt és időnként más nemzetiségű résztvevők közreműködésével.
Kunkovács László diavetítés kíséretében mesélt arról, hogy azok az ősi építmények, amelyeket főként az 1970-80-as években kutatott fel az Alföld távol eső, turistáktól nem háborgatott vidékein, az egyetemes építészeti kultúra legalapvetőbb értékeinek kell tekinteni. Mint fogalmazott, ezek az alig-építmények az építészet kristálytiszta ősformái: kinti kemencék, különféle ólak, kőlábas galambdúcok, kontyos kunyhók, "seggen ülő" (azaz fal nélküli) hodályok, pásztorkunyhók, kukoricagórék és az emberi lelemény egyéb példái. "Csodákat éltem meg" – mondta sok fáradsággal járó, különleges kutatómunkájáról Kunkovács László.
Az est második felében Szakolczay Lajos mondta el köszöntő beszédét Kalász Márton nyolcvanadik születésnapja alkalmából a hirtelen megbetegedett költő távollétében. Szakolczay elmondta, hogy köszöntője a Magyar Napló legutóbbi számában látott napvilágot, de az estre külön szöveggel készült. Többek közt így fogalmazott: "Most barátom arcát kutatom. Tiszta tekintet, bölcs mosoly. A mosoly mindaz, amit megél az ember." Végezetül Szabó András előadóművész a következő műveket vagy műrészleteket olvasta fel Kalász Márton munkásságából: Hajnali szekerek, Borivóknak, a Viola d'amour című ciklusból néhány darab, a Téli bárány című regényből néhány bekezdés, Vándorlás.
