Építészeti Szalon – másodízben
Hogy merre tart és milyen eredményeket tudhat magáénak az elmúlt öt évben a magyar építészet, erre nyújt rátekintést az immár második alkalommal megrendezett Építészeti Nemzeti Szalon. Kissé más, mint a korábbi, az első. Most inkább áttekintő, mint vissza; jelen idejű, noha egyes szegmenseinek középpontjában a múlt építészete jelenik meg mint élhető, alkalmazható forrás a jelennek, jövőnek. Hogy korunkhoz mégis inkább közel állónak érezhetjük e most kiállított anyagot, annak oka talán éppen abban rejlik, hogy olyan építészettel szembesülünk, amely hangsúlyosan: most történik. A képeken és maketteken, videofelvételeken megjelenített épületek az elmúlt öt évben álltak fel, vagy közülük jó néhány éppen a megvalósulás küszöbén áll.
– E második Építészeti Nemzeti Szalon mennyiben más, mint az öt évvel korábbi első megjelenés? Hogyan foglalná össze, jellemezné az elsőt, s hozzá képest milyen értelemben eltérő koncepció megvalósulása e második?
– 2014-ben az építészet műfajával indult a Műcsarnokban rendezett Nemzeti Szalonok sora. Akkor az ezredforduló után épült házak, és az ugyanebben az időszakban megszületett társművészeti alkotások közül válogattunk. A részvételre oktatással, tájépítészettel, szakmuzeológiával foglalkozó rangos kollégákat is felkértünk, hogy az első Szalon hiteles összképet adjon a kortárs hazai építészet – és a közvetlenül ehhez kapcsolódó képző- és iparművészetek – legutóbbi éveiről. 2019-ben a 2014-es első Építészeti Szalon óta elkészült – vagy éppen készülő – kimagasló hazai építészeti eredmények bemutatását tűztük ki célul, amelyben különös hangsúlyt kapott az építészeti térben és annak létrehozásában egyre fontosabbá váló közösségi erő, az együttes aktivitás.
– Lehetséges, hogy a jövőre nézve is irányadó a mostani tárlat időkerete?
– Eleve ciklusokat terveztünk, ezt a koncepciót a Szalon-látogatottság – 25-28 000 néző – megerősítette.
– Milyen szerkezeti-tematikai egységek jelennek meg a kiállításon?
– A középső termekben fél évtized építészeti keresztmetszetét nyújtjuk: az előző öt év időszakában befejezett, illetve néhány, kiemelt beruházásként már épülő házat mutatunk be. A több mint 120 épület közös jellemzője az építészeti minőség. A három térben különféle közösségi funkciókat befogadó lakó- és szakrális épületek, majd műemléki felújítások és bővítések jelennek meg, illetve kultúra, tudomány, sport és vendéglátás-turizmus funkciók szerinti csoportosításban tematikus egységeket alakítottunk ki. Önálló tematikaként jelentkezik a közösségépítés és az építészetben megfogalmazott szolidaritás gondolata; a háromteremnyi egység társkurátora Balázs Mihály építész, egyetemi tanszékvezető volt. Külön blokkban mutatjuk be a mára legendává lett Miskolci Építész Műhely (1977–1990) tervezőinek munkásságát, a csoport létrejöttétől egészen a jelenkorig. Ennek kurátora Sulyok Miklós művészettörténész. Az apszisban berendezett szekció a 20. századi magyar építészet történetének egyik legjelentősebb innovatív alkotója, a 60 éve elhunyt Medgyaszay István előtt tiszteleg. Az anyagot Potzner Ferenc társkurátor a modern és a tradíció kapcsolatára fókuszálva állította össze. A következő nemzedékek életére, annak építészeti lehetőségeire koncentrál „A jövő körvonalai" címet viselő egység Botzheim Bálint társkurátor válogatásában. A megépült házak, terek, az elkészült építészeti eredmények mellett az apszis melletti egyik teremben áttekintjük az elmúlt öt évben itthon lezajlott jelentősebb építészeti pályázatokat, valamint azokat a nemzetközi pályázatokat, amelyeken a magyar építészek tervei nagy sikerrel szerepeltek.
2014-ben az I. Építészeti Nemzeti Szalon egyik különleges látványeleme volt az 1750-től 1950-ig tartó hazai építészettörténet 120 kimagasló magyar építészének emléket állító „Magyar építészek fája". Miként az egész idei kiállítás látványterve, úgy ez is Botzheimmel közös munkánk. Most ismét látható ez az egyedi installáció, de anyagát kibővítettük olyan építészek neveivel és egy-egy művével, akik 1950 és 2014 között hunytak el, és a 20. századi magyar építészetre, nem utolsósorban a ma aktív építésznemzedékekre jelentős hatással voltak. A „Lezárult életművek" szekcióban emléket állítunk azoknak az építészeknek, akik az előző Szalon óta eltelt öt esztendőben távoztak közülünk, mellettük néhány építészeti író, folyóirat-szerkesztő, filmrendező és oktató munkásságát is felidézzük, akik egész életművükkel a kortárs magyar építészeti kultúrát gazdagították.
A Szalon egyik oldaltermében egymást követi a Hello Wood interaktív installációja, amely az építészeti gondolkodásban való részvételre ösztönzi a látogatókat, illetve a „Fényarchitektúra" címet viselő kiállításrész, amely az anyagtalan fény segítségével teremti meg a térélményt.
– Úgy tűnhet, mintha a most látható építészeti anyagot könnyebb lett volna összeválogatni, mint az elsőét, már csak limitált időkerete okán is. De valóban így történt-e?
– Nem mondhatnám, hogy könnyebb volt, ugyanis a 2014 és 2019 közötti hazai építészet termése nagyon gazdag, így kénytelenek voltunk kihagyni olyan épületeket, projekteket is, amelyek hasonlóan magas minőséget képviselnek.
– Mint a kiállítás főkurátorának milyen nehézségekkel, kihívásokkal kellett szembesülnie az anyagválogatás, az összeállítás és egyáltalán a koncepcióalakítás során?
– A Műcsarnok közel 2000 m2-es kiállítóterének megtöltése – a koncepción és a terveken, maketteken, fotókon és videókon túl – logisztikai, műszaki, jogi és szervezőmunkát is igényel. Erre csak a Műcsarnok csapatának, minden közreműködő munkájának összhangjával vagyunk képesek. Kiemelem Medgyes Piroska gazdasági igazgató társam, Szerdahelyi Júlia és Steffanits István főmunkatársaim munkáját.
– A látvány- és installációs elképzelés szintén az Ön nevéhez kötődik. Építészeti tárlat lévén elsősorban nem a határoló falak, hanem a köztük megnyíló tér, faltörésekkel lazított beépítése vált hangsúlyossá. E téri megfogalmazás, megjelenítés mögött milyen gondolat húzódik meg?
– A koncepció a Műcsarnok templomalaprajzából építkezik. A Keresztmetszet 2014–2019 tartalom, mint főtéma a középtengelyre szervezett. Egyszerre orientál, de az áttörések, utcák szabad összehasonlítást is kínálnak. A tematikus egységekből ide visszatérve remélem, hogy a nézők „rendet tudnak csinálni a fejükben". Így ki-ki, a kiállítók is elgondolkodhatnak végül az építészet jövőjéről.
– A megjelenő, többnyire fotók, tervrajzok és makettek formájában látható anyag bőséges példáját nyújtja annak, hogy az elmúlt öt évben milyen sok épülettel gazdagodtunk: frissen épültekkel és új formában megjelenő régiekkel. A főkurátor helyett az építész vagy művészeti szakíró számára melyek a legfontosabb teljesítmények, a leginkább kedvesek?
– Meg kell nézni a tárlatot, ki-ki maga dönthet.
– A kiállítás tükrében, amely többségében már megvalósult terveket sorakoztat egymás mellé, noha csak öt év foglalata – mit üzen Önnek: hol s merre tart a kortárs magyar építészet színvonala tekintetében közelebbi múltjához képest, illetve nemzetközi összevetésben?
– Az építészet fogalma párhuzamosan, alapjaiban átalakul a felgyorsult világváltozással. Az idei Építészeti Nemzeti Szalon tematikájában – közösség és építészet, tradíció és megújulás – benne van a válasz. Az építészek keresik a helyüket, hivatásuk humán tartalmát. Ebben van a jövő.
