A magyar avantgárd egyik meghatározó egyéniségének, Csáji Attilának az életművében fontos szerepet tölt be a fény. Erre utalt a Műcsarnokban tavaly, a Fény Nemzetközi Éve alkalmából megtartott kiállítása és erre utal a „Fényút" címet viselő, mintegy egy órás portréfilm is. Ez utóbbi nem kevesebbre vállalkozott, minthogy Csáji Attila fél évszázadra nyúló művészi, alkotó tevékenységét a mozivásznon keresztül mutassa be. A kiváló alkotói gárda (rendező: Borbás Tamás, zeneszerző: Dubrovay László, szerkesztő-riporter: Szemadam György) ezúttal is remek munkát végzett, hiszen ahogy peregnek a filmkockák, a vásznon úgy bontakozik ki egy egész életút.
Csáji Attila a felvidéki Sepsiben született, majd kisgyermek-korában szüleivel Kassára költözött. Itt indult meg, hogy felfedezze a világot, s ez a vágy máig tartóan újra és újra elfogta. A portréfilmben drámai őszinteséggel beszélt ezekről az évekről, mint ahogyan a kitelepítés borzalmairól és ifjúkora nehézségeiről is. Mint ahogyan beszélt a művészetéről is. Kezdeti alkotásait szürreális-expesszív műveknek nevezte, amelyek valamilyen különleges világot hordoznak. „Sugárzóvá szerettem volna tenni az anyagot. A spakli-kaligráfiák egy újabb térbe vezettek át, itt mind erőteljesebbé vált a non-figuratív jelrács. Itt úgy hoztam létre egy összefüggő rendszert, hogy közben meghagytam az egyes alkotó elemek szabadságát. Generációmnak ugyanis a szabadság, a belső szabadság megteremtése nélkülözhetetlen dolog volt" – mondta. Hozzátette: „az ember nem élhet rend nélkül, de a rend ugyanolyan veszélyes lehet, mint az ellentéte, vagyis a káosz. Képeim szabadság struktúrák. A szabadság azonban csak akkor mámoros, ha párosul az igazsággal. Különben elzüllik és szabadossággá válik."
A dokumentumfilm erőssége, hogy Csáji Attilának nem csak a műveit mutatta be, de azt is, hogy a hatvanas évektől kezdve, mint a hazai neoavantgárd egyik meghatározó művésze, milyen komoly szervezői tevékenységet folytatott. Bemutatta a balatonboglári kápolnatárlatokat, a Műszaki Egyetem legendás R-kiállítását, vagy a Szürenon-csoportot. De Csáji Attila tudományos munkásságát is ismertette, hiszen már a hetvenes években jelentős fény-kísérleteket folytatott, a fénynek és a lézernek a képzőművészetbe emelése terén pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett.
A „Fényút" című portréfilm levetítése után Csáji Attila kifejtette, hogy azért nem tekinti magát jellegzetesen korunk gyermekének, XX.-XXI századi embernek, mert napjainkban nem fontos a családi kapcsolat, ő azonban ezt olyan értéknek tartja, amelynek megőrzésén folyamatosan fáradozik. Az est során a Weiner Leó Zeneiskola három növendéke barokk zenét játszott.