A posztmodern társadalom és a posztmodern utáni szociális és kulturális berendezkedés legjelentőségteljesebb élménye a pluralista világszemlélet, amely egyidejűséget és egyenlőséget feltételez a jelenségek és interpretációk között. Vagyis, már nem a korszellem határozza meg a környezeti kereteket, hanem az egyén választása és döntéseinek sorozata a párhuzamos lehetőségek közül. Hager Ritta választása nemcsak önmaga számára egyértelmű, de egyéni tanúságtétele a hívő ember közösségi életformájában válik jellé. A keresztény lelkiség megvallása pótolta számára azt a deficitet, amit a 20. századi ateista világmagyarázatok hiábavalóan próbáltak mesterségesen betömni. Bár kínálkozott és kínálkozik számtalan út, ő az evangéliumi utat fogadja el érvényesnek és üdvözítőnek. Tanúságtételének eszközéül pedig a művészet mellett döntött, amit spiritualizmussal telített textilkompozíciók formájában tár a világ elé.
Hager Ritta alkotásainak szemlélésekor egyfelől a konkrétan ábrázolt képi jelenet figuratív tartalma, másrészről az absztrakt megjelenítés szimbolikus formavilága szolgáltatja a befogadás kulcsát a látottakhoz. Mindkét esetben a közös értelmezési tartomány a meditáció. Hager Ritta mesterségbeli tudásának, üzenetközvetítő képességének és esztétikai minőségigényének egyidejű jelenvalóságában a harmóniát a csend és a fény anyagtalan ábrázolása teremti meg. Akire a figyelem irányul, meg nem látható; amire az értelem fordul, meg nem hallható. Az érzékszervek nem csődöt mondanak, hanem metamorfózison esnek át, ahol a művészethez kell fordulunk megfogyatkozott fizikai képességeink kiterjesztése céljából.

(Keppel Márton művészettörténész)
 

Hager Ritta textiltervező iparművész 1931-ben született Budapesten. Művészeti tanulmányait az Országos Magyar Iparművészeti Iskolában 1949-ben fejezte be. Molnár Béla tanítványaként textilnyomó-szakon végzett, de munkásságát kezdetektől a csomózott, egyéni technikákat alkalmazó textilkészítés határozza meg. Tanulmányainak lezárulása után a budapesti Operaház kosztümfestőjeként dolgozott, de szakmai pályafutását megtörte az 1951-es kitelepítés, amely megalázó módon elszakította megszokott életterétől, és segédmunkás-sorba kényszerítette. E nehéz, súlyos megpróbáltatásokkal terhes éveket követően 1954-től 1958-ig a Textilfestő Iparművészek Alkotóközösségében, majd 1958 és 1968 között az Iparművészeti Vállalat tervezőjeként és kivitelezőjeként tevékenykedett. 1968 óta szabadfoglalkozású textilművészként dolgozik.
Az 1960-as évek óta szerepel rendszeresen műveivel a magyar ipar- és képzőművészeti kiállításokon, rendez műveiből önálló tárlatokat, s számos megbízásra készült műve – függöny, textil falikép, falikárpit – került 1966 és napjaink között hazai és külföldi közintézményekbe, egyházi épületekbe, közösségi terekbe is. A művészi alkotómunka mellett aktív közéleti tevékenységet is kifejt: számos művészeti és társadalmi szervezet, csoport aktív tevékenységet kifejtő résztvevője, tagja, alapító tagja. Munkáit több rangos múzeum, gyűjtemény (Iparművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Szombathelyi Képtár) őrzi, kiállítási szerepléseit megannyi díj elnyerése fémjelzi. Munkásságát a legrangosabb szakmai díjakkal (1988 Munkácsy-díj, 2003 Kossuth-díj, 2014 Nemzet Művésze díj) ismerték el. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Életszemléletéről, művészeti törekvéseiről, munkamódszeréről Keserü Katalin művészettörténész állapította meg összegfoglaló érvénnyel: „Hager Ritta munkái inkább a meditáció, semmint az experimentáció képviselői voltak, noha első jelentős darabjai egyúttal vitathatatlanul részei az environmentális, szobrászi jellegű faliszőnyegművészet történetének. Az Összefonódás, Tűz című, 'új' anyagokkal (juta), technikákkal (fonás, kötözés) kísérletező műveinek megőrzött frontalitása, a témák költői és filozofikus jellege azonban a mához vezet. Hiszen a Hullámzás, Fény, Út, Belső tűz, Áradás című későbbi (mai) művei, az egyre inkább előtérbe hozott és egyénien gazdagított ó-gobelintechnikával, a faliszőnyeg újra önmagára találásának állomásai, egyúttal a csendesebb, a természeti és belső világot összekapcsoló, egymásba fonó (a természetet intimizáló és a belső érzékenységet kiterjesztő), ezáltal a létezéstudat gyökereihez visszanyúló kortárs képzőművészetnek is reprezentánsai." A művészetteoretikusi megállapításokat igazolja Hager Ritta alkotói, a több mint hat évtizedet átfogó munkásságot mindvégig jellemző önvallomása is: „Témáim kiválasztásánál a filozófia és a vallás, a profán szembeállításával adja a feszültséget, amit a harmónia old fel. A természetből merített szimbólummal kívánom szemléltetni az élményt, mert a szimbólum többet hord magában a láthatónál. Az igazi mű provokál, figyelemfelhívó valami felé. A sok kísérletezés, töprengés, vajúdás után születik meg az alkotás, melyben magunkra ismerünk."

Hager Rittával interjú olvasható a Pesti Vigadó online is elérhető programmagazinjában.

Előzetes: https://www.facebook.com/magyarmuveszetiakademia/videos/121857816395933/