A néphagyománnyal foglalkozók- említette laudációjában Eredics Gábor - Tündérkertnek nevezik a közös múlt dallamait Magyarországon. Vikár Béla e térséget kis-Európaként jellemezte, hisz itt mindenből van, ami Európában már csak volt. Martin György kutatásaiból is tudjuk -, hogy nálunk keleti örökségünkkel egyidejűségben tudtak jelen lenni az európai zene és tánctörténet különböző korszakainak eredményei, gyümölcsei. Európa és Ázsia között híd lehetett az a Táncház-mozgalom, amelyet Sebő Ferenc-Halmos Béla duó, zenész, táncos, néprajzos, népművelő és társai indítottak el. A székesfehérvári kötődésű műegyetemista rátalált végleges hivatására: népzenésszé, zeneszerzővé vált.
A zongorát, a csellót a gitárt tekerőre, mezőségi kontrára cserélte, akit nem a hagyományőrzés vágya, hanem a kortárs érdeklődés hajtotta. Ebben látta meg a jövőt. „A másik nagy szerelem a versmegzenésítés az énekelt vers – ami a zene, költészet, irodalom hármasában fogant – az sem maradt el, és a zeneszerzői, előadói sikerek mellett is végig megmarad a táncház, a Kassák klub, a tanfolyami oktatás elsődlegessége" – folytatta a laudációt Eredics Gábor, aki szerint Sebő példát is adott egy egész nemzedék számára. Sebő Ferenc Együttese a hagyományőrzés mellet az újra alkotás, a kreativitás, az innováció szakmai műhelyévé vált. Majd létrehozta a Hagyományok Házát. 2007-től a Zeneakadémia Népzene Tanszékén az alapító tanárok sorában vállalta a tekerőlant, a repertoárismeret és a kamarazene tárgyak oktatását. Eredics Gábor  laudálását a következő szavakkal zárta: „Öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy Sebő Ferenc Kossuth-díjas népzenészt, zeneszerzőt, népzenekutatót, a táncház mozgalom vezéralakját, a Hagyományok Háza megalapítóját, egyetemi magántanárt, a Nemzet Művészét most már a Magyar Művészeti Akadémia megválasztott tagjai között tudhatjuk."
Sebő Ferenc Városi népzene? címmel megtartott előadásában leszögezte, hogy a címben felvetett kérdésre a válasz, hogy nincs. Majd elmondta, miért nincs. Átnézte a népzene helyét a mai kultúrában. Elárulta, hogy ifjú korában még nem volt olyan népszerű a népzenével foglalkozni. A népzene felfedezése, és a hagyományok őrzése a 19. században indult, mutatott rá előadásában. Vikár Béla az irodalom megújítását várta a népzenétől, Kodály Zoltán az általános zenei műveltség megalapozását. Sebő Ferenc előadásában számos népzenei példát hozott a közönségnek. Sebő Ferenc már a kezdetektől fontosnak tartotta, hogy a sajátos előadásmódjával együtt kell kutatni a népköltészetet, népzenét. A néptánc külön fejezetet kapott ebben. 1951-ben a Népművészeti Intézetben amatőr társulatok léptek fel. A résztvevők bejátszásokat hallhattak korabeli gyűjtésekből is olyan gyűjtőktől, mint Martin György vagy Pesovár Ernő. Szőts István is ellátogatott ilyen gyűjtésekre és filmezte. Az eredmény: az 1951-es évben 4000 népdalt kutattak. Lajtha László a Dunántúlon például templomi énekeket gyűjtött. A Néptáncosok kiskönyvtára is megjelent és nagyon élénk munka és összejövetelek zajlottak egészen 1955-ig. 1956-tól Népművelési Intézet néven folytatta a munkát, mert az előzőleg kiadott feladat, hogy a szocializmus valamiképp jelenjen meg a népdalokban, sehogysem akart megvalósulni.
A néptánc egyre népszerűbb lett, ehhez viszont szükség volt a népzenészekre is, akik vagy kis klubokban eredeti módon játszották a népzenét, vagy feldolgozásokat készítettek a könnyebb befogadhatóság kedvéért. Ennek lehet pozitív példája is (Nikola Parov: Naplegenda), amikor a feldolgozást készítő ismeri és érti az eredeti nyelvet, eredeti formát, és így értelmet kap minden játékos kísérletezés, kreatív alkotás. Ugyanis hiába őrizzük az eredeti értéket, ha nem értjük, nem beszéljük annak nyelvét, akkor nem fogjuk ismerni az értéket, amit hordoz, és ez igaz bármilyen népművészetre, hagyományra. A népzene ugyanis historikus popzene.
Sebő Ferenc egy saját gyűjtéséből hozott példát, Ármán Lajos zenekarának muzsikáját, ami zárt formákkal dolgozik ezért nehéz fejleszteni.
A Bordó Sárkány Régizene Rend lemezén igyekezett megőrizni a magyar prozódiát.  Legtöbben a rögtönzés műfaját a jazzmuzsikához kötik, ám az improvizálás alkotja a magyar népzene alapját, a zenei elemek szervesen illeszkednek. A tánc és a zene a kommunikáció része. Sebő Ferenc összegzésként elmondta, hogy minként a falusi közösségek megszűntek, az örökséget a mai globális kultúra részévé kell tenni.
A székfoglaló előadást Marosi Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke zárta szavaival, aki felidézte azt a pályakezdetet, amikor még egyetemista társa volt az eredetileg építészmérnökként végzett Sebő Ferencnek.

Eredics Gábor laudációja Sebő Ferenc akadémiai székfoglalójához (pdf)


Sebő Ferenc
énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató
Szekszárd, 1947. február 10.
Az MMA levelező tagja (2019–)
Művészetelméleti Tagozat
Tanulmányok:
1965: Eötvös József Gimnázium, Budapest
1970: Budapesti Műszaki Egyetem - építész kar
 Zenei tanulmányok:
Állami Zeneiskola, Székesfehérvár – zongora, cselló
1984-1989: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Zenetudományi szak. Tanárai: Rajeczky Benjamin, Dobszay László, Vikár László, Kárpáti János, Somfai László
1989: zenetörténet tanári diploma, majd a szakdolgozat (Vikár Béla népzenei gyűjteménye) megírása után zenetudósi oklevél
Oktatói tevékenység:
Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - Zenetudományi szakán tanított népzenét
2007/2008-as tanévtől: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene szakán tanít repertoárismeretet és tekerőlantot
Zenekari tagság, zenei tevékenység:
A Műegyetemi Szimfonikus Zenekarban csellózott. Itt, a diáktársaságban állt először közönség elé József Attila-dalaival és gitárral kísért népdalfeldolgozásokkal.
1969-ben Berek Kati beépítette dalait az Egyetemi Színpadon játszott József Attila műsorába.
1970-1973: 25. Színház, ahol építészeti munkái mellett, mint zeneszerző, előadó és zenei vezető tevékenykedett. Az ott dolgozó alkotók mellett (Berek Kati, Jancsó Miklós, Györgyfalvay Katalin, Szigeti Károly, Iglódi István) jelentős színházi tapasztalatokra tett szert.
Évfolyamtársával, Halmos Bélával megalakították a Sebő-együttest. Újszerű népzenei feldolgozásai rádiós és televíziós szerepléseik révén hamarosan ismertté tették őket.
A Martin Györgynél hallott eredeti népzenei felvételek hatására azonnal bekapcsolódtak a gyűjtésbe. Céljuk nem csupán a gyűjtemények gyarapítása volt, hanem az, hogy a megismert zenéket eredeti formájukban el is játsszák. Így váltak a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom elindítóivá.
Tímár Sándor megkeresésére a Bartók Táncegyüttes zenei vezetője lett, ahol a koreográfiák készítése mellett megkezdték a néptáncok társastánc-szerű tanulmányozását is. Elsőként a Fővárosi Művelődési Ház körtermét sikerült erre a célra megszerezni. Itt alakult ki a táncház életképes változata, a párhuzamos táncoktatással összekötött össztáncok helyszíne. Hamarosan megalakult a Sebő-együttes két klubja is: a zártkörű, műegyetemi R-klub, és a zuglói Kassák-klub, mely tágabb érdeklődésű közönséget vonzott.
A Kassák-klubban 1973–81-ig tevékenykedett. A hosszú távra elgondolt megoldások a táncház-mozgalom hallgatólagos központjává tették ezt a kis zuglói klubkönyvtárt, mely a hazai mellett hamarosan nemzetközi tekintélyre is szert tett.
Munkahelyek, szakmai tevékenység:
1973-1980: a Népművelési Intézet kutatási osztályának előadója.
1991-től a Magyar Televízióban volt megrendelő szerkesztő. Több stábot alakított ki, amelyeknek munkáját szakmailag felügyelve megszervezte a népzene, a néptánc és a régizene műfajainak képernyőre kerülését. A Nyitott Stúdió, a Zenelánc című sorozatműsorokban a revival együttesekkel készített felvételeket. Az Ó-Európa, a Hagyományőrzők, a Martin György gyűjtéséből című sorozatok az autentikus hagyományok, a Musica Historica és az Ünnepi ének című sorozatok pedig a histórikus zene fórumai voltak.
1996 decemberében felkérték a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetésére.
Kidolgozta a nemzeti intézmény rangjára emelt együttes új művészeti és működési koncepcióját. Javaslatának lényege szerint a színházi működés mellé kapcsolódó két új tevékenység (a hagyománygondozás és a közönségszolgálat) lehetővé tették a hagyománygondozás intézményének, a Hagyományok Házának hivatalos megalapítását, melynek 2002-ben szakmai igazgatója lett.
Díjak, kitüntetések:
Magyar Rádió és Televízió nívódíjak; SZOT-díj (1976); Állami Díj (1985), a táncházmozgalom elindításáért, a népzene- és néptánckutatásban elért eredményeiért, a népi hagyományok ápolásáért Tímár Sándorral és Halmos Bélával megosztva; Magyar Művészetért-díj (1995); Budapest Klub Planetáris Gondolkodásért díj (1996), Tímár Sándorral és Halmos Bélával megosztva Budapestért díj (2000), Halmos Bélával megosztva; Prima díj (2003); Pro Cultura Urbis-díj (2006); A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje /polgári tagozat/ (2006); Párhuzamos Kultúráért díj (2009); Kossuth-díj (2012); A Nemzet Művésze (2014).


  Solymosi-Tari Emőke, Sebő Ferenc és Eredics Gábor