Sántha Attila laudációjában kiemelte, Orbán János Dénes az egyik legértelmesebb irodalmat műveli, mint fogalmazott: „az OJD-jelenség elképzelhetetlen az olvasói nélkül, akik olvassák a műveit, és várják az újakat, hogy újra nevethessenek és borzonghassanak. Ilyenkor úgy érzi az ember, hogy az irodalom határozottan egy értelmes tevékenység". Rámutatott, hogy a legjobb, ami történhetett a magyar irodalommal, hogy Orbán János Dénes képére és hasonlatosságára létrejött az Előretolt Helyőrség Íróakadémia, ahol a fiatal magyar írótehetségeket oktatják, támogatják ösztöndíjakkal. A fiatalok megkapják mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy megtalálják saját hangjukat és olvasóikat: a szükséges mesterségbeli eszközök elsajátítása mellett a szabadságot az egyetértésre vagy az ellentmondásra. Arra, hogy irodalmi színtéren kikezdjenek mindenkit, beleértve a mestert is. A legfontosabb viszont, hogy egy kicsit megtanulják azt is, hogy „az élet imádata, a szeretet nélkül hasonlatosak lesznek ők azokhoz, akik megpróbálják kivonni a likból a makarónit".
Orbán János Dénes és Sántha Attila 1993-ban közösen élére álltak egy irodalmi mozgalomnak, ami akkor „transzközép irodalmi mozgalom"-ként híresült el. 1995-től az „Előretolt helyőrség" néven működő csoportosulás művészeket összefogó társulatként működött, amelynek meghatározó alakja volt. Orbán János Dénes költészete emberi költészet, nem humanista, hanem az ember jó és rossz, fennkölt és állati részét egyaránt felvállaló művészet – fogalmazott Sántha Attila, hozzátéve, a kilencvenes években éppen hiányzó attribútumot hozott be a magyar irodalomba: nem a felszabadult, hanem a sosem-volt-rabsorban-költő szabadságát.
A laudációt követően tartotta meg Orbán János Dénes akadémiai székfoglaló előadását, melyben a magyar irodalom jövőjéről, a fiatal írók képzéséről, önszerveződéséről beszélt, rámutatva, hogy ma összehasonlíthatatlanul jobbak a körülmények és a lehetőségek, mint a rendszerváltás utáni 10−15 esztendőben. Hozzátette: soha nem volt ennyi pénz az irodalomra, a fiatal irodalomra meg pláne nem. Olyan szociális háló épült ki, hogy most már bármelyik tehetségünk a Kárpát-medence bármelyik sarkából – akármilyen reménytelen anyagi helyzetből érkezik is − érvényesülhet. „Jó példa erre a kárpátaljai fiatalok tízfős csoportja, akik az Előretolt Helyőrség Íróakadémia és a Petőfi Irodalmi Múzeum összefogásának köszönhetően tanulhatnak, és éltek is a lehetőséggel: a fiatal irodalom élvonalába küzdötték föl magukat, így most már kijelenthetjük, hogy a legveszélyeztetettebb irodalmi tartományunk utánpótlása is biztosított" – mondta Orbán János Dénes.
Ugyanakkor előadásában arra is felhívta a figyelmet, hogy a művészi szabadság megszűnőben van. A rendszerváltást követően az újidiotizmus beszivárgott a kultúránkba, és az ezredfordulót követően exponenciálisan kezdett növekedni. Ahogy ez mindig is lenni szokott, a művésztársadalom egy része lefeküdt a begyűrűző divatos ideológiáknak, és értelemszerűen a legnagyobb probléma épp a szavak művészetében generálódott. A politikai korrektség elkezdte fölfalni a művészi szabadságot. „Ennek pedig leginkább a fiatal irodalom esett áldozatául. Ezért elsősorban az idősebb írók, a mesterek a hibásak: míg minket arra biztattak a mestereink, hogy sose féljünk semmitől és senkitől, egyedül a jóérzés cenzúrázza a műveinket, semmi és senki más, bátran írjuk le, amit akarunk, majd rendíthetetlenül vállaljuk annak következményeit – mert ez az egyetlen út a művészi beteljesülés és a nagyság felé –, addig a mostani fiataloktól egyenesen megkövetelik a feltétlen engedelmességet, a kasztba való sematikus beilleszkedést. Aki nem fogadja el ezeket a szabályokat, azt büntetik: nem kap ösztöndíjat, díjat, publikációs felületet, kiadót, érvényesülési lehetőséget, elhallgatják mielőtt még kibontakozhatna" – emlékeztetett beszédében az akadémikus.
 
Ezért van az, hogy az elmúlt két évtizedben nem beszélhetünk paradigmaváltó tehetségek színre lépéséről. Nem vagyunk híján tehetségeknek, de senki sem merte átlépni a határokat, nem mert teljes mellszélességgel szembemenni az establishmenttel. Hangsúlyozta, hogy egy pompás és nagyszabású irodalmi műhelyt vezet, mely tele van sziporkázó tehetségű pályakezdőkkel, de ez egy állami, azaz felülről szervezett intézmény. Más jellegű, mint az önszerveződő műhelyek, és jó lenne, ha a spektrum kiegészülne alulról jövő mozgalommal. „Míg a rendszerváltás utáni periódusra jellemző volt az önszerveződés, csak úgy sorjáztak a fiatal irodalmi műhelyek, manapság egyetlen jelentős önszerveződő műhelyről sem tudok – világosítson föl bárki, ha tévednék" – mondta Orbán János Dénes.
Székfoglaló beszéde végén azonban elismerte, hogy ugyanakkor örvendetes jelenségnek lehetünk szemtanúi az utóbbi időkben, ami okot ad az optimizmusra. A fiatalok egy csoportja roppant elmés módját találta meg a lázadásnak: a visszatérést a gyökerekhez, a latinitáshoz, a humanizmushoz, a klasszikus műveltséghez. A neoidiotizmus determinálta világ ürességével szemben megtalálták az erudíció lehetőségét. Ezek a fiatalok latinul tanulnak, klasszikusokat olvasnak, tanulmányozzák a történelmet is, nem pedig csak a jelenben élnek, és szorgalmasan tanulják az írói mesterség mindenkori fogásait. Továbbörökítik az irodalom örök eszméit, és klasszicizálnak új eszméket, egyikük például a görög istenek közösségimédia-posztjait is megfogalmazta. Még nem vakmerők, de egyre bátrabbak, jó eséllyel hamarosan berúgják az ajtót. Hozzátette: a népszerűségre is megvan minden esélyük, hiszen a fiatalok közül is sokan üresnek érzik ezt a világot, és ha van lehetőség, példa, útmutatás, akár divatjelenség is támadhat belőle.
 
Sántha Attila laudációja Orbán János Dénes akadémiai székfoglalójához

Orbán János Dénes
költő, prózaíró
Brassó (Románia), 1973. július 4.
Jelenleg Tamásiban él
Az MMA levelező tagja (2021)
Irodalmi Tagozat
Díjak: Faludy György-díj (1999), József Attila-díj (2002), Magyarország Babérkoszorúja díj (2014), Salvatore Quasimodo-emlékdíj (2014), Herczeg Ferenc-díj (2021)