Az est házigazdája Zsille Gábor költő volt, aki felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök Kalász Mártont köszöntő levelét, mely többek között kiemelte az ünnepeltet ért gyermekkori élmények meghatározó voltát: „Ön olyan közösségben nőtt fel, melyet különböző kultúrákból érkező és különböző nyelven beszélő emberek alkottak, költeményei megalkotásához mégis a magyar nyelvet választotta – írta Orbán Viktor miniszterelnök. – Köszönöm, hogy a szülőfalujában tapasztalt kulturális sokszínűséget megtartva művészetével a magyar irodalmat gazdagítja, s hogy személyes élményei mellett a svábság történetét is megörökíti, hiszen a szemtanúk elbeszéléseiből tanulhatunk legtöbbet közös történelmünkről."
E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója felidézte, hogy az elmúlt évtizedekben sokféle alkalomból találkozhatott Kalász Mártonnal, s ezek a találkozások mindenkor igazolták a költő azon tulajdonságait, amelyeket az életművét elemzők előszeretettel kihangsúlyoznak, a szelíd látást, a derűsen elégikus mivoltát, a békességre való igényét, az érzékenységét, a töprengő, tűnődő alkatát, a világhoz való szeretetteli viszonyulását.
Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke emlékeztetett arra a hat esztendőre, mialatt Kalász Márton a szervezet „kapitánya" lehetett: „Nem véletlen e militarista szóhasználat, hiszen a szervezet általam megélt történetének talán a legviharosabb időszaka jutott neki – mondta Szentmártoni János. – Olyan nemtelen támadások érték őt és az írószövetséget, melyek még az egészségét is kikezdték, de ő rendíthetetlenül állt a vártán a nyílzáporban és végül győzött az igazság és a humánum erejével."
Mezey Katalin költő, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője kiemelte, hogy az ünnepelt fiatalsága óta mindenkor megalkuvás nélkül és bátran nézett szembe a korral, erről tanúskodnak versei, „a kortárs regények egyik legkeserűbbike", a Téli bárány és végül a Tizedelőcédulák is. „Az a könyv, amelyben a legmesszebb mentél pontosan adagoló történetíróként, a huszonnegyedik órában papírra vetetted magad és sorstársaid hiteles beszámolóját, amikor már félni kellett, hogy a korszak évtizedeken át némaságra ítélt tanúi meghalnak, visszavonhatatlanul magukkal viszik szégyenük, megaláztatásuk és elűzetésük emlékezetét, te, a közülük való hűségével megírtad megkerülhetetlen sommázatodat, és ezzel megadtad életművedhez is a legfontosabb tájékozódási pontokat" – mondta Mezey Katalin.
Ezt követően Kalász Márton Zsille Gábor kérdéseire válaszolva mesélt terveiről és a gyermekkorát, költővé érését megalapozó történelmi fordulatokról, illetve az Ágoston Juliánnal, Rónay Györggyel, Csorba Győzővel és másokkal való sorsdöntő találkozásokról.
Az Orpheusz Kiadó jóvoltából Kalász Márton születésnapja alkalmából egy külön kötet jelent meg, melyben az ünnepelt tiszteletére írott versek és visszaemlékezések olvashatók. A költő verseit Lázár Balázs színművész olvasta fel.

Kalász Márton: „Minden művem hátterében a származásom áll"   Kalász Márton dél-baranyai sváb költő, író, műfordító szerint gondolkodását, nyelvezetét és egész életét meghatározták anyanyelvével és választott anyanyelvével, a magyarral kapcsolatos élményei, amelyek minden alkotásában is tetten érhetők. A Kossuth-, kétszeres József Attila- és Quasimodo-díjas költő, aki szeptember 8-án lett 80 éves, azt tervezi, hogy új lírai és prózai műben is feldolgozza gyermekkora emlékeit. Kalász Márton szülőfalujában, Som-berekben magyarok, németek és dél-szlávok éltek együtt, majd 1945-ben, a betelepítések nyomán bukovinai székelyek is beköltöztek. Elmondása szerint addig, tízéves koráig egyáltalán nem beszélt magyarul, az „ő gyönyörű nyelvüket" viszont eltanulta, és bár azóta már régen elsajátította a magyar és a német "irodalmi" nyelvet is, a sváb és a bukovinai székely tájnyelv máig hatással van rá. „Ezért van az is, hogy a verseimben, prózáimban sok a kevésbé közismert szó" – jegyezte meg. Mint mondta, egész életére és minden művére hatással volt az indulása: „minden alkotásom hátterében ez a származás áll, valamint a hűségem ehhez az országhoz, közösséghez, nemzethez". Arra a kérdésre, hogy miért nem írt soha németül, a Károli Gáspár Református Egyetem német szakán tanító költő egy emlékkel felelt. Édesapja a hadifogságból súlyos betegen került haza, és legtöbb idejét az udvaron olvasva töltötte. Gyerekként ő hordta neki a magyar nyelvű köteteket, ott ült mellette, és elkezdett „versikéket írni", majd ha megakadt, mert nem tudott egy-egy szót magyarul, édesapját kérdezte. A helyi lelkész hatalmas könyvtárával és a középiskolai költő-irodalomtanárával együtt tehát „ez egy szeretetteljes indulás volt: az alkotás kezdetektől összekapcsolódott a magyar nyelvvel" – mondta. Hozzátette: bár később ösztöndíjasként, majd a berlini Magyar Kultúra Házának munkatársaként, illetve a stuttgarti Magyar Kulturális Tájékoztatási Központ igazgatójaként összesen több mint 15 évet élt Németországban, és alaposan megismerte a német irodalmat is, az első írói példaképei magyarok, Illyés Gyula és József Attila voltak. „Ha nem is elégedetten, de mégis egy kis boldogsággal tekintek vissza a pályámra, mert bár nehéz volt, időnként nagyon szép is" – folytatta a Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny életműdíjával éppen egy hete kitüntetett szerző. A legfontosabbnak 1986-os, Téli bárány című regényét, valamint 1987-es, Ki olvas éjszaka verset? és 2006-ban megjelent, Kezdő haláltánc című versesköteteit tartja, mert ezekben éppen mindezt, vagyis gyermekkorát és édesapjával kapcsolatos élményeit írta meg. Elmondása szerint ugyanerről szeretne még verseket és egy prózai művet is írni, „úgy, ahogyan most, 80 évesen látom mindezt: egy kicsit máshogy". Azzal kapcsolatban, hogy 1990 óta nem jelent meg műfordításkötete, a tavaly Balassi Bálint-emlékkarddal elismert szerző felidézte: amikor a hatvanas években ösztöndíjasként kint élt az NDK-ban, sok kelet-európai, betiltott szerzőt igyekeztek segíteni azzal, hogy a tiltás ellenére lefordították a műveiket. Emellett német szerzők magyar költők műveit ültették át németre, amihez ő nyersfordításokat készített, így fordítóként nagyon szívesen gondol vissza arra az izgalmas időszakra. „Csak mostanában kezdek eszmélni, hogy illenék még további műfordításokra is vállalkozni" – vallotta be a költő. Olyanokkal foglalkozni például, akiknek kortársa volt, illetve „visszaadni a kölcsönt" azoknak, akik az ő műveit fordították. Forrás: MTI

Az alábbi videó 2013-ban készült Kalász Mártonnal, aki identitásáról és a sváb-német nyelvhez való viszonyáról beszél az interjúban: