Vashegyi György laudációja elején néhány magyar vonatkozású zenetörténeti tényre hívta fel a figyelmet. Többek között a régizene mozgalom magyarországi megjelenésére, amely 1981-hez, a Capella Savaria Szombathelyen történt megalakulásához köthető. E legrégebbi magyarországi barokk zenekar újszerű megközelítése komoly érdeklődés kiváltója volt akkortájt, s az előadóművészek, nemkülönben a közönség körében követőkre talált. Mindennek ellenére a historikus zenejátszás a kelleténél kevésbé preferált, jelenléte mindmáig szórványos, oktatásának nem jöttek létre kialakult formái a közelmúltban. E helyzetből adódóan, jelezte Vashegyi György, a hazai körülményekből következően Paulik László elsősorban külföldön fejtette ki tevékenységét: historikus hegedűjátékát javarészt a külföldi koncertközönség élvezhette, miként lemezfelvételei is ott készültek el. A laudátor méltán hangsúlyozta Paulik László jelentős, kiterjedt műveltségét, széles látókörét, amelyre közvetlen bizonyítékként szolgált az akadémikus székfoglaló előadása.
Ami egy zenemű születésének időpontjában egyértelmű, nyilvánvaló, így nem szorul magyarázatra vagy hosszasabb leírásra, mint például előadásmódja, az a későbbi korok értelmezői, előadói számára korántsem bizonyos, hogy hitelesen megközelíthető.
Hogy milyen folyamat eredményeképpen érkezhetünk meg egy zenedarab historikus, így autentikus előadásához – erre mutatott példát Paulik László székfoglaló bemutatkozása során. Jelzése szerint a Paganini capriccio-k mai előadásmódja távol állhat a korabeli eredetitől. Talán éppen ez, vagy ennek feltételezése indította felfedezőútra. Ennek eseményeiről, történéseiről, a kutatómunka apró részleteiről szólt előadása.
Vélhetőleg nem csupán egy belső érési folyamat a kiváltója, hogy a historikus előadás felé fordult Paulik László. Döntő tényező lehetett, hogy zenei tanulmányait részben Bécsben folytatta, éppen akkortájt, amikor Harnoncourt – mint emlegetik, a régizene apostola – is ott tevékenykedett.  
Paulik László akadémiai székfoglaló beszéde kalandra, felfedező útra, vagy talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy nyomozásra hívta közönségét. Előbb Paganini korába, az 19. század eleji zene barokkos, de már koraromantikus jegyeket mutató világába kalauzolta el közönségét, majd az első komolyzenei „sztár"néhány fontosabb életrajzi eseményét, a capricciók, e virtuóz szabad fantázia-művek létrejöttének körülményeit ismertette. Az inkább zenetörténeti áttekintést követően fordult rá az előadó arra a pályára, amely tevékenységével, előadó-művészetével szorosabban összefügg. Paganini hangszeréről beszélt – amelyről az előadó kópiát készíttetett –, majd barokkos játék-technikáját vizsgálta. Például különös testtartását, hogy testének súlyát a bal lábára helyezte, hangszerét erősen testéhez szorította, hogy játék közben felkarja szinte egyáltalán nem mozgott, csak csuklója – mindezt korabeli rajzok őrizték meg, így a közönség előtt is igazolást nyertek az elmondottak. Paganini előadói gyakorlatáról ugyan több forrás is beszámolt, említette Paulik László, mégis az erre vonatkozó jellemzők inkább feltételezéseken nyugszanak. Játékmodora jellegzetes: a vonót rádobta a húrra, s három húron egyszerre játszott, egész dallamokat pedig egy ujjal. – Beszél a hegedűje – nyilatkozták Paganiniről kortársai.
Paulik László több alkalommal hangsúlyozta, hogy a korabeli előadásmód megközelítéséhez elsősorban víziót kellett találnia a kísérlet egészéhez: hogy miként is volna lehetséges egy letűnt kor hangzásvilágát, dinamikai és ritmikai viszonyait hitelesen megszólaltatnia. Nem ugyanúgy, mint egykoron, hisz ez lehetetlen. Visszatérni ahhoz, amit nem ismerünk, hiszen korabeli hangfelvétel nem áll rendelkezésre, nyilván lehetetlen. Kizárólag valamiféle közelítésről lehet szó egy feltételezett korabeli előadásmódhoz. Legfontosabbnak az tűnt számára, hogy a kor szellemét megértse, hangsúlyozta több alkalommal az előadóművész. Így törekvése, hogy a korabeli előadásmódot ismét megszólaltassa, inkább felfedező kaland, kísérlet, amelynek hozadéka akár tetemes is lehet. Ugyanis módszerrel szolgálhat ahhoz, hogy egyéb alkotók és művek esetében is hasonló vagy analóg módon járjon el az előadó. Persze csak akkor, ha ez fontos szempont az előadó számára, miként Paulik Lászlónak egyértelműen az volt. Más esetben meg egyáltalán nem biztos, hogy az, hiszen az előadók többnyire ugyan autentikus előadásmódra törekednek, jellemzően mégis saját felfogásuk, interpretációjuk nyomán szólaltatják meg az adott zeneművet saját korukban.
Az előadó kutatómunkájáról szóló előadása sokakban ébreszthetett késztetést, hogy egy koncertlátogatással vagy felvétel meghallgatásával enyhítsen e hiányon. Természetesen Paulik László előadásában.



Paulik László
hegedűművész
Zalaegerszeg, 1966. május 3.
Budapesten él
Az MMA levelező tagja (2019–)
Zeneművészeti Tagozat
Díjak: Liszt Ferenc-díj (2019)