Onczay Csaba
Onczay Csaba gordonkaművész:„Gyökértelen művészet nem létezhet". Kodály és a cselló
Akadémiai székfoglaló előadás: 2021. 06. 28.
Onczay Csaba gordonkaművész, egyetemi tanár, az MMA levelező tagja „Gyökértelen művészet nem létezhet". Kodály és a cselló címmel 2021. június 28-án tartotta meg akadémiai székfoglalóját. Onczay Csaba laudátora, előadói- és komponista életművének értékelője Gombos László zenetörténész volt. Az MMA elnökségének képviseletében Vashegyi György karmester, az MMA elnöke volt jelen a székfoglalón, amelynek levezető elnöki feladatait Tóth Péter zeneszerző látta el.
Onczay Csaba gordonkaművész, egyetemi tanár, az MMA levelező tagja „Gyökértelen művészet nem létezhet". Kodály és a cselló címmel 2021. június 28-án tartotta meg akadémiai székfoglalóját. Onczay Csaba laudátora, előadói- és komponista életművének értékelője Gombos László zenetörténész volt. Az MMA elnökségének képviseletében Vashegyi György karmester, az MMA elnöke volt jelen a székfoglalón, amelynek levezető elnöki feladatait Tóth Péter zeneszerző látta el.
Gombos László zenetörténész laudációjának talán legfontosabb mozzanataként értékelhető, hogy a hagyomány és modernség viszonylatában Onczay Csaba előadóművészeti és komponista tevékenységét, mi több, oktatói metódusát is olyan úton járóként jellemezte, mint aki példaként Kodály Zoltán életművére, a zenéről való gondolkodására tekintett. E kiegyensúlyozottan lassú, de folyamatosan emelkedő pályaív sarokpontjai: a harmóniára törekvés, a hűség, az arany középút keresése és követése. Eddigi zenei praxisa is ennek szellemében formálódott, Onczay Csaba művészi kiteljesedése, művésszé fejlődése ebben öltött testet. „Számomra mindig az volt az elsődleges, hogy a magyar zenét, a magyar zeneszerzők műveit itthon és külföldön mind szélesebb körben, hitelesen, a legnagyobb odaadással és átéléssel mutassam be" – összegzi tevékenységét, egyben ars poeticáját is meghatározva az előadóművész, hogy a magyar zene iránt elkötelezett.
Hogy gyökerek nélkül művészet nemigen jöhet létre, ennek igazolása nem igényel hosszas argumentációt. Az új és újabb alkotások valamelyest mindig egymásra és egymásból építkeznek, bennük láthatóbban vagy kevésbé érzékelhető módon, de mindig jelen van egy a forrásra emlékeztető, néha elvékonyodó, máskor megvastagodó szál, amely összeköti őket. Különösen helyesnek tetszik e feltételezésnek engedni az előadóművészet esetében, amely során a zeneművész egyszerre őrzője és megújítója a repertoárján szereplő műveknek. Kivételesen intenzív hatást kiváltó példáját adta mindennek Onczay Csaba gordonkaművész székfoglalójában.
Mindezek függvényében nem meglepő, hogy Onczay Csaba több tételbe szervezett székfoglaló előadásának témái szintén Kodály Zoltán zeneműveihez, előadásuk, interpretálásuk történetéhez kötődtek.
Elsőként az Opus 8. címjegyzékű, klasszikus, három tételes, gordonkára írt szólószonátához, amelyet Kodály Zoltán 1915-ben komponált, s a zenemű első bemutatójára 1918-ban került sor a Zeneakadémián, s amelynek nemcsak időbeli, de tematikai előfutára is az 1914-ben hegedűre és gordonkára született Duó, Opus 7. címjegyzékkel. E művek tüzetes vizsgálata során az előadó a hangzás természetességére, a Kodály-művek mindig hangszerszerű jellegére, a táncelemek és népi hangszerek összhangjára hívta fel közönsége figyelmét, s leginkább arra, hogy ilyenformán a magyar lélek minden rezdülését prezentálják.
Az előadó hangsúlyozta, hogy mindig nagy élményt jelentett számára a darab soha be nem fejezhető, felfedező tanulása, amely repertoár darabjává vált, életét, zenei pályafutását végigkísérte. És nem csupán gyakorlása, előadása járt felemelő érzéssel, de oktatása is. Onczay Csaba jelezte, hogy a külföldi tanítványok számára gyakran nehézséget hordoz a magyar zenében rejlő lélek megközelítése, ezért arra hívja fel figyelmüket, hogy ne csupán ritmikai problémát lássanak a műben. Így az oktatói praxisa során tapasztaltakkal ismét aláhúzta az előadásának címében jelzett gondolatot, hogy „gyökértelen művészet nem létezhet."
A székfoglaló előadása zárasaként zenei kirándulásra invitálta hallgatóközönségét Onczay Csaba gordonkaművész. Nevezetesen Galántára, Kodály Zoltán zeneművészetének inspiratív közegébe, ahol talán a legáthatóbban szembesült a magyar népdallal, a zenéből áradó magyar gyökerekkel. A Galántai táncok című darabot Kodály Zoltán 1933-ban zongorára komponálta, s Maros Rudolf javaslatára készítette el Onczay Csaba e zenemű csellóátiratát. Mint az előadó jelezte, elsősorban az jelentett számára kihívást, hogy az adaptációban hogyan lehetséges érzékeltetni, megőrizni Kodály-művek mindig hangszerszerű, színes hangszerelését. Hogy ez miként is sikerült, annak bőséges zenei idézetét tárta hallgatóközönsége elé az előadóművész, természetesen saját előadásában, széles körű elismerést kiváltva.
Mint Kodály említi, a magyar népdal a magyar nép tükre. Ezt a tükröt fordította közönsége felé Onczay Csaba koncertjein, s nem tett másként akkor sem, amikor akadémiai székfoglalóján, előadóművészeti tevékenységének fontosabb állomásain elidőzve: a magyar népzene iránti szeretetéről tett tanúságot gyakran megidézve a repertoárján szereplő műveket.
Onczay Csaba
egyetemi tanár, gordonkaművész
Budapest, 1946. december 29.
Budapesten él
Az MMA levelező tagja (2019–)
Zeneművészeti Tagozat
Díjak: Nemzetközi Pablo Casals Gordonkaverseny, Budapest, I. díj (1973); Villa Lobos-verseny, Rio de Janeiro, I. díj (1976); Liszt Ferenc-díj (1976); érdemes művész (1986); Kossuth-díj (1993); Bartók–Pásztory-díj (2004)
Hogy gyökerek nélkül művészet nemigen jöhet létre, ennek igazolása nem igényel hosszas argumentációt. Az új és újabb alkotások valamelyest mindig egymásra és egymásból építkeznek, bennük láthatóbban vagy kevésbé érzékelhető módon, de mindig jelen van egy a forrásra emlékeztető, néha elvékonyodó, máskor megvastagodó szál, amely összeköti őket. Különösen helyesnek tetszik e feltételezésnek engedni az előadóművészet esetében, amely során a zeneművész egyszerre őrzője és megújítója a repertoárján szereplő műveknek. Kivételesen intenzív hatást kiváltó példáját adta mindennek Onczay Csaba gordonkaművész székfoglalójában.
Mindezek függvényében nem meglepő, hogy Onczay Csaba több tételbe szervezett székfoglaló előadásának témái szintén Kodály Zoltán zeneműveihez, előadásuk, interpretálásuk történetéhez kötődtek.
Elsőként az Opus 8. címjegyzékű, klasszikus, három tételes, gordonkára írt szólószonátához, amelyet Kodály Zoltán 1915-ben komponált, s a zenemű első bemutatójára 1918-ban került sor a Zeneakadémián, s amelynek nemcsak időbeli, de tematikai előfutára is az 1914-ben hegedűre és gordonkára született Duó, Opus 7. címjegyzékkel. E művek tüzetes vizsgálata során az előadó a hangzás természetességére, a Kodály-művek mindig hangszerszerű jellegére, a táncelemek és népi hangszerek összhangjára hívta fel közönsége figyelmét, s leginkább arra, hogy ilyenformán a magyar lélek minden rezdülését prezentálják.
Az előadó hangsúlyozta, hogy mindig nagy élményt jelentett számára a darab soha be nem fejezhető, felfedező tanulása, amely repertoár darabjává vált, életét, zenei pályafutását végigkísérte. És nem csupán gyakorlása, előadása járt felemelő érzéssel, de oktatása is. Onczay Csaba jelezte, hogy a külföldi tanítványok számára gyakran nehézséget hordoz a magyar zenében rejlő lélek megközelítése, ezért arra hívja fel figyelmüket, hogy ne csupán ritmikai problémát lássanak a műben. Így az oktatói praxisa során tapasztaltakkal ismét aláhúzta az előadásának címében jelzett gondolatot, hogy „gyökértelen művészet nem létezhet."
A székfoglaló előadása zárasaként zenei kirándulásra invitálta hallgatóközönségét Onczay Csaba gordonkaművész. Nevezetesen Galántára, Kodály Zoltán zeneművészetének inspiratív közegébe, ahol talán a legáthatóbban szembesült a magyar népdallal, a zenéből áradó magyar gyökerekkel. A Galántai táncok című darabot Kodály Zoltán 1933-ban zongorára komponálta, s Maros Rudolf javaslatára készítette el Onczay Csaba e zenemű csellóátiratát. Mint az előadó jelezte, elsősorban az jelentett számára kihívást, hogy az adaptációban hogyan lehetséges érzékeltetni, megőrizni Kodály-művek mindig hangszerszerű, színes hangszerelését. Hogy ez miként is sikerült, annak bőséges zenei idézetét tárta hallgatóközönsége elé az előadóművész, természetesen saját előadásában, széles körű elismerést kiváltva.
Mint Kodály említi, a magyar népdal a magyar nép tükre. Ezt a tükröt fordította közönsége felé Onczay Csaba koncertjein, s nem tett másként akkor sem, amikor akadémiai székfoglalóján, előadóművészeti tevékenységének fontosabb állomásain elidőzve: a magyar népzene iránti szeretetéről tett tanúságot gyakran megidézve a repertoárján szereplő műveket.
Onczay Csaba
egyetemi tanár, gordonkaművész
Budapest, 1946. december 29.
Budapesten él
Az MMA levelező tagja (2019–)
Zeneművészeti Tagozat
Díjak: Nemzetközi Pablo Casals Gordonkaverseny, Budapest, I. díj (1973); Villa Lobos-verseny, Rio de Janeiro, I. díj (1976); Liszt Ferenc-díj (1976); érdemes művész (1986); Kossuth-díj (1993); Bartók–Pásztory-díj (2004)
