Vashegyi György elnök köszöntőjét követően Dubrovay László laudációja következett, melyben felvázolta a csodagyerekként muzsikus családba születő Balázs János iskoláit, helyét a világ legsikeresebb zongoraművészei között. „Azon kevés művész közé tartozik, akit a közönség szeretete és a szakma elismerése egyaránt körülvesz" – jellemezte őt, ahogy mondta: „Az elmúlt évek koncertjei alapján generációjának egyik legkiemelkedőbb művésze." Neves művészekkel együtt léphetett színpadra, emellett a magyar kortárs zenének is elhivatott terjesztője. Tizenhat éves kora óta koncertezik, sikert sikerre halmoz, többek között a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti-díját is elnyerte. Televíziós műsorokban szerepel, nagyszabású koncerteket szervez, klasszikus zenei fesztivált alapított, amelyet példaképe, Cziffra György szellemi hagyatékának ápolására ajánlott, a Cziffra Emlékév 2023-ban zárul. 2020-óta a Zeneművészeti Egyetem zongoratanszékének docense. „Egy igazi közösségi ember, aki önzetlenül dolgozik a magyar zenei élet minél magasabb szintre emeléséért" – mondta el Dubrovay László, majd így zárta laudációját: „Összefoglalásképpen mondhatom, hogy virtuóz játéka, magas szintű zongoratechnikája mély zeneiséggel párosul, különleges képessége van arra, hogy játékával megszólítsa és elvarázsolja a közönséget. Balázs János zenekultúránk jeles képviselője itthon és külföldön, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjaként biztosan önzetlenül fogja szolgálni nemzeti kultúránk gazdagításának ügyét."
A laudációt követően Balázs János zongoraművész tartotta meg székfoglalóját "az improvizáció története a zeneirodalomban és a zenepedagógiában" témakörében. Az improvizáció, mint a zenei kreativitás egyik legősibb megnyilvánulása napjainkig töretlenül létezik, egyben fontos a szerepe a zenei oktatásban is. Liszt Ferenc például mesterosztályába a felvételin első követelményként szabta meg az improvizáció bemutatását.
Az improvizációt a kreativitás megnyilvánulásaként kell kezelnünk, ami tanítható és tanulható, és ami nem feltétlenül különleges képesség. Itáliai, középkori oktatási példákon keresztül mutatta be, hogy egyes kórusok hogyan használták az improvizáció korai formáit, ez a képesség kimutathatóan tovább élt a barokk zenei életben. Ez a megnyilvánulás adottságtól függetlenül minden gyermek zenei képességét fejlesztette. Ahogy Balázs János elmondta: „A XVIII. században az olasz partimento-játékot a számozott és nem számozott basszuson való improvizációt általános komponálási technikaként tanították, érdekesség, hogy még a XIX. században Verdi is ezen a partimento-játékon tanulta a zeneszerzést tanára, Vincenzo Lavigna improvizációs gyakorlaton alapuló módszerével. Lavigna zeneszerzés-oktatása leegyszerűsítve tehát lényegében a barokk zenekari improvizáción alapul." Agykutatói szemszögből is lehet vizsgálni az improvizáció fontosságát, ahogy Balázs János kiemelte: „Számos inger párhuzamos, real-time processzálása: zenésztársak játéka, ritmusok, dallamok megjelenése, belső világunkból fakadó érzelmi reakciók, megelevenedő memória nyomok. Döntési kényszer pillanatról pillanatra, részben tudat alatt." A barokk-korban például rendszeresek voltak az improvizációs versenyek, párbajok. Például Bach improvizációinak is a csodájára jártak. „Nemcsak a barokk kor sajátja volt az improvizáció, hanem a klasszikus és romantikus kor elvárása is: az előadóművészeknek teljes műveket kellett improvizálni egy-egy megadott témára. Mozart, Beethoven, Chopin és Liszt koruk híres improvizátorai voltak." Az improvizáció szerepe a XX. századra megváltozott, átkerült a jazz műfajába, és egyre kevesebb helyet kapott a klasszikus zenei koncerteken. Azonban Cziffra György visszahozta a koncerttermekbe az improvizációt, akinek a munkásságára a kávéházak cigányzenéi, jazz muzsikája is hatott. „Jó hír, hogy a historikus előadásmód előtérbe kerülésével egyre inkább visszatér a régi korok improvizációs gyakorlata is a koncertterembe, ugyanakkor az igazi áttörést a zeneoktatással lehet elérni" – mondta. Az improvizáció a mai magyar zeneoktatásban is jelen van, ahogy Balázs János előadásában kifejtette: „A magyar zenepedagógia nagy atyja, Kodály Zoltán – aki szintén fontosnak tartotta az improvizációt – fogalmazta meg egy kérdésre 1966-ban: „minden gyermek szeret dallamokat improvizálni, amelyek néha nagyon kezdetlegesek és egyszerűek. A tanárnak meg kell hallgatnia / értenie ezeket és meg kell próbálnia lassan szélesebb formában kidolgozni azokat." Előadását azzal zárta, hogy jelezte: mindent meg fog tenni azért, hogy az improvizáció, ez a többszáz éves hagyomány ma is elfogadott legyen, és a felnövekvő generációk magától értetődően sajátítsák el és alkalmazzák.
„Mind az előadók és mind az alkotók kiteljesedésében nélkülözhetetlen szerepet játszik, hiszen az érzelmek spontán megszületésének azonnali hangokká való megformálása az, ami lehetővé teszi az utókor számára egy kor, egy stílus, egy soha senki másban fel nem törő emocionális invenció lenyomatát" – emelte ki végül Balázs János.
A székfoglaló előadás zárásaként Vashegyi György, az MMA elnöke köszöntötte Balázs Jánost, majd jelezte: szívéhez nagyon közel álló témáról tartott előadást akadémikustársa és nagyon örül, hogy hallhatta azt. Külön öröm volt számára, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Freund Tamás a hallgatóság között foglalt helyet, és hallhatta ezt a színvonalas előadást.