Szerényi Béla székfoglaló előadásában képet kaptunk a zenéről, a zene-tárgy-lélek-világ összhangjáról, a zenei anyanyelvről, a nevelésről, és ami mindezt összefogja számára, és amiben élete kiteljesedett, a népzenéről. A több mint 500 hangszert készítő mester, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója három zenei blokkot is tartalmazó négyes felosztású előadásában ismertette életének, szakmájának, földi vállalásának lelki-gyakorlati esszenciáit. Ezek az előadóművészet, a hangszerkészítés, a tudásátadás, és a közösségi tevékenység. Az életvitelszerűen folytatott munka erős művészi elkötelezettségéről tesz tanúbizonyságot, melynek szerves része a művészetpártoló habitus, a művészettel történő körkörös információbővülésre alapozott pedagógiai gyakorlat, a másolás-mintakövetésre épülő tudásátadás. Kiindulópontja egy tengelyre rögzített és a tengely forgásával együtt mozgó kerék által megidézett világ.
Őseink hite szerint egy mozdulatlan középpont körül forgó tárgy megidézi a teremtett világ rendjét, középpontjában a Teremtő, a világ tengelyében az Örök Igazság, mely körül kering a mindenség, a csillagos égtől a Nap, Hold, Föld mozgásán át minden teremtett lélek, mi magunk is. Hatásmechanizmusa révén ezt a mitologikus világképet eleveníti fel a tekerő is – a kettő együtt pedig Szerényi Béla földi tartózkodásának parabolájává nemesült a teljesség körül.
Koncentrált valóságlátása láttatja velünk is miként válik a hangszer játéka egy ebbe a világba beavatott ember jellemévé, hogyan alakítja annak életvitelét a zenei anyanyelvű kultúra filozófiai megalapozása. Szerényi Béla fáradhatatlan, kiművelt tenni akarása gyakorlatias megvalósító- és kezdeményező képessége az ősök tiszteletén nyugszik, célja a tudás átadása és átvétele, a jövő reménységeinek történő útmutatás. A teljességre törekvő tudás örök emberi vágyunk és egyben kijelölt feladatunk is – fogalmaz.
Az előadás Bársony Mihálynak, a mesternek is szólt, aki ösztökélő áhítattal vezette őt be népi kultúránk tekerőben megtestesülő összhangzattanába. A mester szeptember 2-án 1915-ben született, így a székfoglaló napja egyben ünnep is volt az akadémikus számára. Szerényi a már említett négy fő elemből kiváló fókuszpontok formai (pl. tánc, ének, manuális kultúra, népszokások) és tartalmi (pl. gondolatok, szellemi hagyományaink, zenei anyanyelv, szimbólumrendszer) vonatkozásaikat tekintve is archaikus ősi eredetünkre való ráérzéssel valósítja meg természetes rendeltetésünket, akár mint előadóművész, akár mint hangszerkészítő mester, tanító, vagy a közösségi élet szervezője. A vágy, ami hajtja, a „megnyilatkozás belső kényszere", a „végtelennek tűnő harmónia", örök szövetségese, a tekerő közreműködésével és segítségével szolgálja céljai megvalósulását. A hangszerben lévő kerék, aminek „tudása van a hangról, és tudását átadja a húroknak", hasonlóképpen, ahogy a mester átadja tudását a tanítványnak, vagy a szintén ebben a hangszerben lévő vattaréteg, aminek minden egyes kis szálacskája lehetővé teszi, hogy a tekerő megszólaljon, egykori természetes valóságunk, romlatlan szellemi haladványaink üzenetét közli Szerényi Béla előadásában.
Juhász Zoltán laudációjában ennek a kiforrott és kiérlelt életműnek a genezisét vette sorra. Beszélt arról, hogy az ifjú Szerényi Béla a zeneiskola és a főiskola kereteit hamar átlépte, és a táncházas zenészek jellemző lelkesedésével kereste fel a tekerő-hagyomány falusi, tanyasi mestereit. A nóták, az előadásmód és a játéktechnika mellett a hangszerkészítés tudományát az ő legfontosabb mesterétől, a tiszaalpári Bársony Mihálytól vette át, aki egész munkásságát megalapozta. A hajdan Európa szerte közkedvelt hangszer legfőbb bázisa jelen pillanatban is Magyarország, ami Szerényi Béla lelkes kutató, előadó, és hagyományőrző munkásságának köszönhetően maradt fenn. A tiszaalpári tekerős találkozó évenkénti megszervezése is az ő nevéhez fűződik, ahol a táncházmozgalmak atmoszféráját felidéző hangulatban mulatnak az összegyűltek életben tartva zenei kultúránk népi vívmányait. A Dél-Alföld jellegzetes motívuma azonban nem csak találkozókon, a nagy elődök előtt tisztelgő programokon él tovább.
Szerényi Béla összegyűjtötte és lejegyezte a még élő dél-alföldi tekerősök tudományát, a játéktechnika alapos tanulmányozása alapján pedig kidolgozta a tekerőoktatás módszertanát, amit azóta rendkívül nagy sikerrel alkalmaz, például az Óbudai Népzenei Iskola módszertanának is fontos eleme. A tekerős tudomány továbbvitelét megőrző és közvetítő munkája, előadóművészi sikerei, a paraszti lét „átmentése" modern világunkra egy sor kitüntetést is maga után vont. A Népművészet Ifjú Mestere (3-szor), Népi Iparművész, Ezüstkoszorús Hangszerkészítő Mester, Bársony Mihály díj, Martin György díj (a felsorolás nem teljes). Juhász Zoltán az eredetileg zongoraművésznek készülő Szerényiről azt mondta, mindezek fényében amit tudunk róla örülhetünk, hogy anno 1975-ben Béres tanár úr a III. kerületi Mókus utcai Zeneiskolában kézenfogta őt és azt mondta: „Akkor te mától tekerős leszel."