Jánosi András népzenész A Magyar muzsika öröksége címmel tartotta meg akadémiai székfoglaló előadását. Mondanivalójából a közönség megtudhatta azt is, hogy Jánosi András a magyarországi táncházmozgalom indulásakor a Jánosi Együttes prímásaként kezdett foglalkozni a hangszeres magyar népzenével. A táncházmozgalom egyik legnagyobb vívmányának azt nevezte, hogy összekötötte a generációkat és fiatalok tucatjait késztette zarándokútra, hogy öregek már senkinek sem kellő tudásából szellemi jövőt építsenek. Kiemelte, hogy a népzene tervszerű gyűjtésének nagy lendületet adott a fonográf felfedezése, mely új perspektívát jelentett a hangszeres zenei hagyomány tanulmányozásához. Magyarországon ezt elsőként Vikár Béla és Bartók Béla ismerte fel, és részben ennek is köszönhető, hogy a XX. századi népzenekutatásunk világra szóló eredményeket érhetett el. Arra pedig már Lajtha László is felhívta a figyelmet, hogy a hangszeres zene gyűjtéséhez filmfelvételeket is kellene készíteni.
„Ahhoz azonban, hogy ez valóra válhasson, még több évtizedes technikai fejlődésre volt szükség, mialatt sajnos az archaikus játékstílust még ismerő, alkalmazó zenészek száma egyre fogyott – mondta el Jánosi András. – Az idővel versenyt futva készített hangszeres zenei hangosfilm gyűjtések így is felbecsülhetetlen jelentőségűek, mert a játéktechnika olyan fontos részleteinek tanulmányozását, feltárását tették lehetővé, amire a gyűjtések helyszínén nem volt lehetőség, amelyek korábban – esetleg a körülmények miatt – még a legfelkészültebb gyűjtő figyelmét is elkerülték."
Jánosi András nagy pontossággal, rendszeresen tanulta a népi hegedűjátékot a falusi prímásoktól, akiknek játékáról gyakran népzenei gyűjtések keretein belül hang- és képfelvételt készített. A hallgatóság a székfoglaló révén megismerhette a magyar népi dallamok előadásmódjának félreismerhetetlen, meghatározó jegyeit és jellegzetes zenei kifejezési eszközeit. A zenei bejátszások és filmrészletek segítségével Jánosi András bemutatta a magyar népzene különleges kifejezési eszközeit.
„A játéktechnika ennyire részletes szinte »nagyító alatt« való tanulmányozása két szempontból is fontos vagy még inkább nélkülözhetetlen. Az ilyen felvételek segítettek felfedezni, hogy archaikusan játszó falusi hegedűseink, ugyan az európai – tulajdonképpen hozzánk valószínűleg a XVIII. század során német közvetítéssel került itáliai típusú – hegedűn játszanak, hangszertechnikájuk azonban egy korábban évszázadokig virágzó magyar hegedűs hagyomány öröksége. A hangszer tartása, a vonó használata, a hangképzés módja, az ujjak és a hangszer viszonya, a bal kéz pozícióival kapcsolatos elképzelések mind sajátosan különböznek az európai gyakorlattól."
Jánosi András kihangsúlyozta népzenei hagyományunk gazdagságának következtében a zenének az egyén, illetve a közösség életében kitüntetett szerepe volt. Hozzátette: „A falvak népének volt zenei köznyelve, amin mindenki szépen szólhatott, amelynek alakításában mindenki részt vehetett." A zene, a hittel, a népköltészettel egyetemben átszőtte a falusi ember életének mindennapjait születéstől a halálig. „A zene a falusi ember számára a közösségi rítusok, szertartások kellékén, a közösségi élet hangzó díszletét betöltő szerepén túl mindennapi érzelmi, lelki életének elválaszthatatlan része volt" – mutatott rá Jánosi András.