Berlász Melinda
Berlász Melinda: A magyar hagyomány és a nyugat-európai inspiráció szintézise Veress Sándor életművében
Akadémiai székfoglaló előadás – 2018. 02. 29.
Az MMA székházában, a Pesti Vigadóban folytatódtak akadémikusaink székfoglaló előadásai. Május 29-én 15.00 órától Berlász Melinda zenetörténész, az MMA levelező tagja tartott székfoglalót "...Mindnyájan bolygó Orfeuszokká lettünk a nukleáris Parnasszuson." (Veress Sándor) A magyar hagyomány és a nyugat-európai inspiráció szintézise Veress Sándor életművében" címmel. Berlász Melinda laudátora Dr. Domokos Mária népzenekutató, zenetörténész; a program leveztő elnöke és az elnökség képviselője Solymosi-Tari Emőke zenetörténész, az MMA Művészetelméleti Tagozatának vezetője volt.
Dr. Domokos Mária laudációjában hangsúlyozta, hogy Berlász Melinda családi indíttatása több oldalról is kutatói irányultságú. Édesapja, Berlász Jenő tíz évig a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárának vezetője volt, így az akkor tizenéves Berlász Melinda betekintést nyerhetett a Népzenekutató Csoportba, ahol egykor Bartók Béla, majd Kodály Zoltán is meghatározó tudományos tevékenységet folytatott. Mint elmondta, zeneszerzés szakon Sugár Rezső irányításával végzett konzervatóriumi tanulmányai után egyenes út vezetett a Zeneakadémia zenetudományi szakára, az intézményben Bartha Dénes, Szabolcsi Bence, Bárdos Lajos és Gárdonyi Zoltán voltak tanárai. Dr. Domokos Mária kiemelte, hogy a laudált pályakezdésében a kortárs zene iránti érdeklődése is szerepet játszott, Berlász Melinda munkahelyi feladatai már a 70-es évek elejétől kezdve a 20. századi magyar zeneélet- és zeneszerzés kutatásaihoz kapcsolódtak. Ujfalussy József adott megbízást számára a 20. századi magyar zeneszerzés egyik jelentős személyiségének, az 1963-ban elhunyt Lajtha László életművének feldolgozására. Később - egy újabb életművizsgálat keretében - Weiner Leó zeneakadémiai tanári tevékenységével foglalkozott azzal a céllal, hogy – miután Weiner kamarazene tanításának híre az egész zenei világot bejárta – a kamarazene tanításának módszerét, mint zenei gyakorlati tevékenységet a tanítványok szóbeli nyilatkozatai alapján rekonstruálja. A magyar zeneélet 20. századi levéltári és folyóirati forrásainak kutatásai során fedezte fel az emigrációban élő zeneszerzőt, Veress Sándort, akinek külföldön végzett tevékenységéről a hazai zeneélet évtizedeken át nem vett tudomást. Veress 1949-ben történt emigrációja után kiszakadt a hazai zeneéletből, Berlász Melinda volt az, aki 1980-ban először tett kísérletet a Svájcban élő zeneszerzővel történő kapcsolatfelvételre. Az akadémikus későbbiekben 2000-ben publikálta Járdányi Pál írásműveinek gyűjteményét is. Dr. Domokos Mária hangsúlyozta: Berlász Melindát vonzzák a rejtett, tiltott, elhallgatott magasrendű művészi és erkölcsi értékek, kiváltképp, ha nincsenek az őket megillető helyen. Fiatalokat ösztönöz, alkotócsoportot hoz létre, melynek tagjait serkenti, buzdítja, irányítja még napjainkban is. Berlász Melinda székfoglaló előadásának mottójául Veress Sándor Cs. Szabó Lászlónak írt,1960-ban kelt levelének idézetét választotta: „Mindnyájan bolygó Orfeuszokká lettünk a nukleáris Parnasszuson." Az akadémikus bemutatta az akkortájt már egy évtizede emigrációban élő két művész levelezése alapján a kettejük közös sorsából fakadó, egymásra reflektáló szellemi közösség kialakulásának és elmélyülésének folyamatát. Berlász Melinda meglátása szerint a két alkotó „bolygó Orfeusszá" válása a szovjet típusú diktatórikus rendszer uralomra jutása után következett be, egyidőben a magyar tudományos és művészi életben jelentkező emigrációs hullámmal. Mint elmondta: a Veress által átmenetinek tekintett távozás végül visszafordíthatatlan, haláláig tartó sorshelyzetté vált. Az akadémikus megemlékezett az 1980-as évek elején az idős professzor berni stúdiójában tett látogatásáról, majd ennek eredményeképpen az 1982-ben Demény Jánossal és Terényi Edével közös szerzőségben, Veress 75. születénapjára megjelent tanulmánykötetéről. A továbbiakban említést tett az 1989-ben, Veress 1930-as, Moldvai gyűjtésének kiadásáról, a Népköltési gyűjtemény új sorozatában, amelynek előkészítésében a szerző maga is tevékeny részt vállalt. Berlász Melinda rámutatott, hogy bár később a zeneszerzők középnemzedéke felfigyelt a Veress-művek új üzenetére, a kezdeményezések sorozata mégis csekélynek bizonyult ahhoz, hogy tartósan átértelmezze az érvényben lévő kánont. Az akadémikus említést tett Veress Bartókhoz fűződő tanítványi kapcsolatáról, akinek halálhírét élete legmegrázóbb eseményeként élte át és a zeneszerző halála alkalmából rendezett gyászünnepéyre zenekari siratóéneket komponált, amelyet görögül Threnosnak nevezett. Berlász Melinda elemezte Veressnek Kodály Zoltánnal kialakult kapcsolatát is, főként levelezésük tükrében. Majd Veress Sándor magyar és svájci időszakában a magyar hagyomány és az európai inspirációk összefüggéseit vizsgálta kamarakompozíciói, kórusművei, versenyművei, zenekari darabjai alapján. A nyugat-európai inspirációk átalakító, felszabadító hatásáról és azoknak a magyar hagyománnyal való szintéziséről szólva az akadémikus felidézte Veress Sándor 1962-ben Demény Jánoshoz írt levelének részletét: „... úgy érzem, hogy Oboaversenyemmel ...egészen új utakon járok, amely további munkáimra elhatározó fontosságú lesz, mert nagy távlatok nyíltak meg előttem: régi és új technikák, kifejezésmódok, tradíció és jelen nagy szintézisben való összefogása." Berlász Melinda előadásának befejezéseként a közönség megtekinthette Veress Sándor 1983-ban készült, egyetlen magyar nyelvű - Bulla Károly rendezésében készült - televíziós életmű-interjújának utolsó kétperces egységét, megidézve az akkor 75 éves zeneszerző alakját.
Dr. Domokos Mária laudációjában hangsúlyozta, hogy Berlász Melinda családi indíttatása több oldalról is kutatói irányultságú. Édesapja, Berlász Jenő tíz évig a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárának vezetője volt, így az akkor tizenéves Berlász Melinda betekintést nyerhetett a Népzenekutató Csoportba, ahol egykor Bartók Béla, majd Kodály Zoltán is meghatározó tudományos tevékenységet folytatott. Mint elmondta, zeneszerzés szakon Sugár Rezső irányításával végzett konzervatóriumi tanulmányai után egyenes út vezetett a Zeneakadémia zenetudományi szakára, az intézményben Bartha Dénes, Szabolcsi Bence, Bárdos Lajos és Gárdonyi Zoltán voltak tanárai. Dr. Domokos Mária kiemelte, hogy a laudált pályakezdésében a kortárs zene iránti érdeklődése is szerepet játszott, Berlász Melinda munkahelyi feladatai már a 70-es évek elejétől kezdve a 20. századi magyar zeneélet- és zeneszerzés kutatásaihoz kapcsolódtak. Ujfalussy József adott megbízást számára a 20. századi magyar zeneszerzés egyik jelentős személyiségének, az 1963-ban elhunyt Lajtha László életművének feldolgozására. Később - egy újabb életművizsgálat keretében - Weiner Leó zeneakadémiai tanári tevékenységével foglalkozott azzal a céllal, hogy – miután Weiner kamarazene tanításának híre az egész zenei világot bejárta – a kamarazene tanításának módszerét, mint zenei gyakorlati tevékenységet a tanítványok szóbeli nyilatkozatai alapján rekonstruálja. A magyar zeneélet 20. századi levéltári és folyóirati forrásainak kutatásai során fedezte fel az emigrációban élő zeneszerzőt, Veress Sándort, akinek külföldön végzett tevékenységéről a hazai zeneélet évtizedeken át nem vett tudomást. Veress 1949-ben történt emigrációja után kiszakadt a hazai zeneéletből, Berlász Melinda volt az, aki 1980-ban először tett kísérletet a Svájcban élő zeneszerzővel történő kapcsolatfelvételre. Az akadémikus későbbiekben 2000-ben publikálta Járdányi Pál írásműveinek gyűjteményét is. Dr. Domokos Mária hangsúlyozta: Berlász Melindát vonzzák a rejtett, tiltott, elhallgatott magasrendű művészi és erkölcsi értékek, kiváltképp, ha nincsenek az őket megillető helyen. Fiatalokat ösztönöz, alkotócsoportot hoz létre, melynek tagjait serkenti, buzdítja, irányítja még napjainkban is. Berlász Melinda székfoglaló előadásának mottójául Veress Sándor Cs. Szabó Lászlónak írt,1960-ban kelt levelének idézetét választotta: „Mindnyájan bolygó Orfeuszokká lettünk a nukleáris Parnasszuson." Az akadémikus bemutatta az akkortájt már egy évtizede emigrációban élő két művész levelezése alapján a kettejük közös sorsából fakadó, egymásra reflektáló szellemi közösség kialakulásának és elmélyülésének folyamatát. Berlász Melinda meglátása szerint a két alkotó „bolygó Orfeusszá" válása a szovjet típusú diktatórikus rendszer uralomra jutása után következett be, egyidőben a magyar tudományos és művészi életben jelentkező emigrációs hullámmal. Mint elmondta: a Veress által átmenetinek tekintett távozás végül visszafordíthatatlan, haláláig tartó sorshelyzetté vált. Az akadémikus megemlékezett az 1980-as évek elején az idős professzor berni stúdiójában tett látogatásáról, majd ennek eredményeképpen az 1982-ben Demény Jánossal és Terényi Edével közös szerzőségben, Veress 75. születénapjára megjelent tanulmánykötetéről. A továbbiakban említést tett az 1989-ben, Veress 1930-as, Moldvai gyűjtésének kiadásáról, a Népköltési gyűjtemény új sorozatában, amelynek előkészítésében a szerző maga is tevékeny részt vállalt. Berlász Melinda rámutatott, hogy bár később a zeneszerzők középnemzedéke felfigyelt a Veress-művek új üzenetére, a kezdeményezések sorozata mégis csekélynek bizonyult ahhoz, hogy tartósan átértelmezze az érvényben lévő kánont. Az akadémikus említést tett Veress Bartókhoz fűződő tanítványi kapcsolatáról, akinek halálhírét élete legmegrázóbb eseményeként élte át és a zeneszerző halála alkalmából rendezett gyászünnepéyre zenekari siratóéneket komponált, amelyet görögül Threnosnak nevezett. Berlász Melinda elemezte Veressnek Kodály Zoltánnal kialakult kapcsolatát is, főként levelezésük tükrében. Majd Veress Sándor magyar és svájci időszakában a magyar hagyomány és az európai inspirációk összefüggéseit vizsgálta kamarakompozíciói, kórusművei, versenyművei, zenekari darabjai alapján. A nyugat-európai inspirációk átalakító, felszabadító hatásáról és azoknak a magyar hagyománnyal való szintéziséről szólva az akadémikus felidézte Veress Sándor 1962-ben Demény Jánoshoz írt levelének részletét: „... úgy érzem, hogy Oboaversenyemmel ...egészen új utakon járok, amely további munkáimra elhatározó fontosságú lesz, mert nagy távlatok nyíltak meg előttem: régi és új technikák, kifejezésmódok, tradíció és jelen nagy szintézisben való összefogása." Berlász Melinda előadásának befejezéseként a közönség megtekinthette Veress Sándor 1983-ban készült, egyetlen magyar nyelvű - Bulla Károly rendezésében készült - televíziós életmű-interjújának utolsó kétperces egységét, megidézve az akkor 75 éves zeneszerző alakját.
| Berlász Melinda (Budapest, 1942. november 14.) Veress Sándor-díj (1997, 2002); Lajtha László-díj (1998, 2001); Hauser Arnold-díj (2005); Artisjus-díj (2006, 2008); MTA Akadémiai Díj (2013) 1961-1966 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományok szakán tanult, ahol Szabolcsi Bence, Bartha Dénes és Bárdos Lajos tanították. 1966-1967 között a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében ösztöndíjas, 1967-1972 között tudományos segédmunkatárs, 1972 óta tudományos munkatárs, 1994-1998 között tudományos osztályvezető, 1998 óta csoportvezető. 1978-1988 között a Zenetudományi dolgozatok szerkesztője volt. 1988 óta a Magyar zeneszerzők kismonográfia-sorozat szerkesztője. 1994 óta a Zenetudományi Bizottság és a Doktori Tanács zenetudományi szakbizottságának tagja. 2004-2007 között a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlési képviselője volt. 2005 óta a Magyar Tudományos Akadémia Dohnányi Archívum vezetője. Kutatási területe a XX. századi magyar zenetörténet. Lajtha László, Weiner Leó, Veress Sándor és Járdányi Pál életműve. |
Berlász Melinda és a székfoglaló előadás közönsége
