Elhunyt Tamás Menyhért költő, író
Életének 85. évében március 27-én elhunyt Tamás Menyhért, Kossuth-díjas és József Attila-díjas, Babérkoszorú díjas író, költő, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja. Tamás Menyhért epikus hajlamú lírikusnak nevezte önmagát, akinek műveiben meghatározó a népköltészeten alapuló látomásos-szimbolikus nyelvformálás, a tárgyias történetmondás. Prózája hitelesen mutatja be a XX. századi magyar történelem súlyos örökségét, a modern kori emberi tragédiákat. Tamás Menyhértet az MMA saját halottjának tekinti.
—
Gyászjelentés
—
Gyászjelentés
„Sűríteni kell a szavakat. Minél több legyen kiolvasható belőlük.
Az a jó, ha egy szó egyszerre többfelé sugárzik"
(Tamás Menyhért)
Az a jó, ha egy szó egyszerre többfelé sugárzik"
(Tamás Menyhért)
Életrajz, pályakép
Tamás Menyhért a bukovinai Hadikfalván született 1940. július 24-én, szülei a Bácskában való letelepedés után menekültek Dunántúlra. Érettségi után Budapestre költözött, 1959-től 1961-ig segédmunkásként dolgozott, majd miután 1961–1963 között elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Újságíró Iskoláját, a Hírlapkiadó Vállalat állományában hét évig üzemi lapos újságíróként tevékenykedett. 1968-ban került a Népszava Kiadó vállalatához, előbb az irodalmi rovatot, 1987–1990 között a kulturális rovatot vezette, 1990–1991 között pedig a lap főszerkesztő-helyettese lett.
Első költeményei harminc éves kora körül keletkeztek. Verseiben, regényeiben a bukovinai székelyek tragikus élményeit, a Kárpát-medencei kisebbségek sorsközösségeit örökíti meg. Műveiből számos hangdráma készült.
Tanúságtevők című kötetét 2014 februárjában mutatta be a Budapesti Székely Kör és a Püski Kiadó az Aranytíz Kultúrház klubtermében. 2015-ben az MMA gondozásában a Közelképek írókról című sorozatban jelent meg Rónay László: Tamás Menyhért című íróportréja.
2017. novemberében Magyarkanizsán (Szerbia) Vallomások a művészetről: Tamás Menyhért-est címmel a Magyar Művészeti Akadémia ismert alkotói vallottak a művészeten keresztül életükről, hitvallásukról a magyarkanizsai József Attila Könyvtárban, ahol Tamás Menyhért és Rátóti Zoltán színművész, az MMA rendes tagja volt a vendég.
A múltamat kihordtam címmel Gulyás János rendező-operatőr, az MMA néhai tagja készített portréfilm Tamás Menyhértről 2019-ben.
2019-ben jelent meg az Észre-írt strófák című verseskötete, és az Elfelé utak – Au détour du chemin című kétnyelvű versválogatása, valamint a Vigyázó madár című kisregénye.
2020-ban a Nap Kiadó adta ki a Trianon szédületében című válogatott és új verseket tartalmazó kötetét, míg 2022-ban szintén a Nap Kiadónál debütált Az én Tamásim című verseskötete. 2023. február 15-én a Magyarság Háza Irodalmi Szalon rendezvényén mutatták be Újbóli leltár című verseskötetét, szeptemberben pedig a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon debütált Magamban viselt világ című verseskönyve.
2023. március 25-én Tamás Menyhért írói munkásságát Magyar Örökség díjjal ismerték el. Sára Ernő grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a díjat adományozó bírálóbizottság tagja méltatta. Mint elmondta, a díjazott életútjában és hitvallása gyakorlásában egyszerre jelen van a mesélő szándék, amely az idő kérlelhetetlen múlásával szemben, személyes sorsokból, a birtokában lévő sárgult dokumentumokból, megfakult fotókból fakad. Ezek által teremtette meg verseit, gyermekeknek írott költeményeit, prózáit, drámáit, filmforgatókönyveit. Tette mindezt úgy, ahogyan azt Rónay László írta Tamás Menyhértről készült monográfiájában: „Mindig tiszta forrásból merített, soha nem piszkolta be magát megalkuvó engedményekkel."
1986–2008 között a Magyar Írószövetség választmányi tagja volt, 1993–1994 között pedig a Magyar Rádió felügyelőbizottságának tagja. 1996–2005 között a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) elnökségi tagja, 1999–2005 között pedig alelnöke.
2011–től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja; 2014–2020 közt az MMA elnökségi tagja volt.
1984-ben József Attila-díjat kapott, 2015-ben elnyerte a Magyarország Babérkoszorúja elismerést. 2019-ben életművét Kossuth-díjjal ismerték el. 2023-ban írói munkásságát Magyar Örökség díjjal jutalmazták, 2024-ben elnyerte a Nemzet Művésze kitüntető címet irodalom művészeti területen sokoldalú, értékőrző írásművészete elismeréseként. Még ebben az évben a Digitális Irodalmi Akadémia rendes tagja lett.
Költészete
Tamás Menyhért egy olyan családban született 1940-ben a bukovinai Hadikfalván, amely a hírhedt madéfalvi veszedelem, az 1764-es siculicidium következtében menekült el Erdélyből. Alig volt egy esztendős, amikor 1941 nyarán közel húszezer ember tért vissza az anyaországba, ám sajnos a délvidéki Bácskában kaptak átmeneti otthont. A háborús események miatt 1944 nyarán menekülniük kellett a trianoni országhatárok közé, s majdnem egy évvel később telepedhettek csak le. Csupán három éve éltek Tolnában, amikor elkezdődött a bolsevik diktatúra, az ezeréves paraszti kultúra radikális átalakítása, a téeszszervezés. Tamás Menyhértre viszont a kiemelkedés várt, bár göröngyös úton. Gimnáziumot végzett, majd a fővárosba kerülve gyári munkásként, később újságíróként dolgozhatott. Első generációs értelmiségivé vált, mint nemzedéktársai közül oly sokan, de kevesen jöttek olyan messziről, s olyan különleges élményvilággal, mint ő. Egyik választott mesteréhez, Illyés Gyulához lehet hasonlítani alapvető élményeinek szerepét íróvá válásának feladat-kijelölésében: „nem menekülhetsz" a felelősség elől, amellyel közösségednek tartozol.
Az életút kanyarai miatt elég későn vált költővé Tamás Menyhért, első jelentős versei harmincéves kora táján keletkeztek, kötete csak 1974-ben jelent meg. Fogadtatása vegyes volt, s talán éppen azért, mert annyira foglya volt élete alapélményének, s ezt többen, nyilvánvalóan a beleélés képességének hiánya miatt, hibának tekintették. Pedig éppen ez volt a Szövetségben a fákkal legnagyobb, s ma már tudhatjuk, hogy életművet meghatározó érdeme. Miként annak idején Illyés Gyula a puszták sokszázezres cselédségének embertelen sorsát tárta a közvélemény elé, Tamás Menyhért egy lélekszámban ugyan sokkal kisebb népcsoportot mutatott be, amely pokoljárásával egyetemes érvényűen példázatossá válhatott.
Mindennek első jelentős alkotása a Beszegzett ég alatt. Ciklikus építkezésű mű, amely okkal tartotta szükségesnek, hogy prózai előszóban magyarázza meg a történeti hátteret, az 1944 őszi, négyévesen átélt földönfutást, amelyet kései krónikásként örökített meg. Tamás Menyhért epikus hajlamú lírikusnak nevezte önmagát, s ezt később igazolni látszott kisregényeinek sora. Maga a mű azonban csak úgy fejthette ki hatását, hogy megőrizte a krónikás, azaz epikus elemeket.
Az irodalmi hagyományból magától értetődően a népköltészet a forrása, amelynek Erdély az egyik legtermékenyebb szülőföldje. Mindezt tudva természetes, hogy nemcsak az írói szerep felfogásában, hanem az irodalmi nyelvben is meghatározó mesterek a számára idősebb pályatársként Tamási Áron és Sütő András. Gyermekkorig visszavezethető, a világképet meghatározó sajátosság műveiben a természetszemlélet, amelynek nem is csak Hadikfalváig, vagy a régebbi Székelyföldig, hanem a honfoglalásnál is sokkal régebbre visszavezethető előzményei vannak.
Az archaikus korban gyökerező természetszemléletet már az első kötet címe is kifejezte: Szövetségben a fákkal. A fa-motívum az életmű meghatározó része. Motívumbokorról még inkább beszélhetünk, hiszen maga a fa is több jelentésréteget foglal magába.
A fa a legősibb mítoszok óta nélkülözhetetlen szimbólum, voltaképpen az emberi létezés magyarázata. Ez a felfogás legteljesebben és legszebben A csodabárány című kisregényében (2000) jelenik meg. A Szent István korában játszódó történet a csodaszarvas ősi, s pogánynak mondott mítoszát játszatja át a kereszténység bárány-jelképébe.
A természetben létező világkép másik pólusa a szinte mikrorealista tárgyiasság. A Ráfael Csaba fényképfelvételeihez készített „Pilis-hegyi szószín-képek" kötete Rousseau kezét fogom címmel jelent meg (2006), finoman utalva a természetközelség apostolára.
Tamás Menyhért életművében az élményrétegek egyre tágulóbb köröket fognak át. A saját sors bölcsője a család és a Hadikfalváról távozó kisközösség volt. A honkereső, sokáig hontalan vándorlás, az üldözöttség, a háború rettenete újabb siculicidium képzetét kelthette.
Tamás Menyhért költészete poétikai szempontból is sokszínű. Kedveli a ciklusosan építkező többrészes műveket, ugyanakkor a rendkívül tömör formákat, a versszilánkokat, a „zúzalékokat" is. Az Anyám guzsalya, a Tegnap szépen, holnap szebben a népköltészeti ihletettséget példázta.
A beérkezést jelentő két korai versciklust továbbiak is követték. A Zágoni levelek öt Mikes-levél imitáció, ám hexameterekben. A Tövises talppal oratorikus mű a hetvenes évekből. A Hang, az Anya, az Apa és a Fiú a vándorlástól a közelmúltig, a téesz-szervezésig, amikor is „választani egyetlen út maratt". Ez a sajátosság mind erőteljesebbé válik, s ez a névMÁSOK és a HELYtelen ciklusokban válik meghatározóvá. A vallomás nem önfeladás, éppen ellenkező a jelentése. A HELYtelen sem a helynélküliség, hanem végül a valahol-otthon-lét felismerésének a költeménye.
Még ennél a két ciklusnál is összefoglalóbb jellegű a teljes könyvet meghatározó Alkonyút (2010). Hetvenedik születésnapjára lepte meg magát is a költő ezzel a hetvenszer kilenc soros versből álló ciklussal.
Tanúságtevők című kötetét 2014 februárjában mutatta be a Budapesti Székely Kör és a Püski Kiadó az Aranytíz Kultúrház klubtermében.
2015-ben az MMA gondozásában a Közelképek írókról című sorozatban jelent meg Rónay László: Tamás Menyhért című íróportréja.
2019-ben jelent meg az Észre-írt strófák című verseskötete, és az Elfelé utak – Au détour du chemin című kétnyelvű versválogatása, valamint a Vigyázó madár című kisregénye.
2020-ban a Nap Kiadó jelentette meg Trianon szédületében című válogatott és új verseket tartalmazó kötetét, míg 2022-ban szintén a Nap Kiadónál debütált Az én Tamásim című verseskötete.
2023. február 15-én a Magyarság Háza Irodalmi Szalon rendezvényén mutatták be Újbóli leltár című verseskötetét, szeptemberben pedig a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon debütált Magamban viselt világ című verseskönyve.
Szépprózája
A felnevelő közösség által hagyományozott életanyag esztétikai értelemben ugyan teljes értékűen megjelenhetett a költői művekben, teljes körű megörökítésükhöz azonban prózára volt szükség. Az évekig tartó alkotói tépelődés után már elsőként remekmű született, a Vigyázó madár (1981). A kisregény az alkotói vallomás szerint: „prózai költemény-próza (legalábbis én annak szántam), ez az élő beszédig, az élő beszéd mélységéig-magaslatáig merülő lírai regény – lefelé szoruló füstjében apám (háttérben a család, a bukovinai székelység) kálváriás életének krónikája." Az Esőrácsok (1984) hét fejezete mindegyike egyetlen, három ponttal záruló mondatból áll. A Mérleges idő (1985) története 1945 nyarán kezdődik, amikor az áttelepültek egy csoportja Tolnában végre le tud telepedni. Az Előcsend (1986) cselekménye a Rákosi-diktatúra legsötétebb időszakában, alighanem 1952-ben játszódik Kisdobrányban, a középpontban a Sebestyén-családdal. Végül a Balbina (1987) tartozik tematikájában is szorosan a hadikfalvi kisközösség történelméhez. Az öt kisregény egybegyűjtve is megjelent (Cserefának füstje, 1991).
